Fűri Anna Még egy félév Drezdában

Félév karvezetés ill. disszertáció kutatással kapcsolatos Erasmus zero grant/ Campus mundi -ösztöndíj után sikerült még egy félévet maradnom Drezdában, ezúttal gyakornokként, de ugyanabban a rendszerben. A gyakornokság a disszertációra vonatkozott, lehetőségem volt plusz hat hónapot a dolgozatom anyagával foglalkozni anyanyelvi környezetben, a német kulturális életbe bekapcsolódni, különböző tapasztalatokat szerezni karvezetőként illetve zenepedagógusként.

A disszertációval kapcsolatos munkám „leglátványosabb” eredménye Martin Geck Robert Schumann: Mensch und Musiker der Romantik című könyvének fordítása. Természetesen nem kiadásra készült, nincs is olyan állapotban a fordított szöveg, hogy kiadásra lehessen gondolni, de nagy segítségemre lesz a későbbiekben, illetve a fordítás nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az olvasott német szöveget ma már kisebb erőfeszítéssel megértsem. A magyar nyelven megjelent átfogó Schumann-életrajzok száma elenyésző, Kroó György 1958-ban megjelent könyvén kívül nem is tudok másikról. Így Geck könyve hiánypótló számomra, arról nem beszélve, hogy az egyik legfrissebb életrajzi kiadvány – a szerző a komponista születésének 200. évfordulójára, 2010-re időzítette a kiadást. A fordítási nehézségek mellett és ezek ellenére élvezet volt olvasni a könyvet, mert miközben a szerző egyértelműen törekszik az objektivitásra, átsüt a szövegen a Schumann iránt érzett szeretete és tisztelete, a zeneszerző lelkületének megértésére irányuló szándéka, amint ez a következő néhány mondatból is látszik:

Ha van feladata a ma művészetének, úgy az a normalitás értelmezésének megkérdőjelezése. Schumann esetében ez csodálatosan sikerül.

  

Bár sok újat nem hozott, mégis sokat jelentett, hogy betekinthettem Schumann a cappella kórusfüzeteinek első kiadásába a Zwickaui Schumann-házban, köszönhetően Thomas Synofziknak, a Schumann-ház vezetőjének.

Az elméleti munka mellett Sandmann professzor úrnál olyan Schumann-műveket vezényelhettem, melyeket Magyarországon nem, vagy csak nagyon ritkán hallhatunk koncertkörülmények között: Nachtlied (op. 108), Requiem für Mignon (op. 98b) és Der Rose Pilgerfahrt (op. 112). Ezeken az órákon sok szó esett arról, hogy Schumann számára a dráma nem a szokásos értelemben vett dramaturgiát és az emberek közötti feszültségek dinamikáját jelentette, hanem az egyénen belüli lelki drámát, egyfajta fejlődéstörténetet. Művei – mint például a Der Rose Pilgerfahrt – amellett, hogy új műfajt teremtettek, emiatt a lelki folyamatábrázolás miatt is kihívást jelentenek az előadónak.

Koncertélményeim közül kiemelném Schumann négy szimfóniáját Christian Thielemann vezényletével (valójában a főpróbát láttam-hallottam, de felért egy koncerttel), illetve egy, a főiskolán megrendezésre került előadássorozat végét lezáró, Erwin Schulhoff műveiből és – elsősorban Schönberggel folytatott – levelezéséből összeállított koncertet. Emlékezetes maradt az In futurum című zongoradarab és a Sonata Erotica for female voice solo. Mindkettő nagyon merész, utóbbi még a mai kor hallgatójának is „bevállalós” mű.

Sonata Erotica for female voice solo:

Miután a gyakornoki státusz egyben azt is jelentette, hogy elesek minden olyan kedvezménytől, ami a diákoknak jár (semesterticket, amivel ingyen lehet utazni, kedvezmény a menzán, ill. koncertbelépők vásárlásakor stb.), valamint a kollégiumot is albérletre kellett cserélni (aminek pozitív hozadéka a zavartalan és önálló élet, azonban messzebb van az iskolától, többe kerül és mindenféle bürokratikus intéznivalókkal lepi meg az embert), hamar elkezdtem kisebb munkák után nézni, de olyan is volt, ami menetközben mintegy magától adódott. Ilyen volt például, amikor egy novemberi hétfőn kiderült, hogy a Dresden Kammerchor pénteki koncertjére kevés a szoprán, mert többen lebetegedtek. Ez önmagában nem is lett volna embert próbáló, ha nem Alfred Schnittke Zwölf Bussverse című kórusművéről van szó, ami az egyik legnehezebb kórusmű, amivel életemben találkoztam, egyben az egyik legnagyobb élmény is volt, hogy részt vehettem a produkcióban, mindezt Hans-Christoph Rademann irányítása mellett. Eleinte egyfajta intonációs akrobata mutatványnak érzi az ember, mindaddig, míg fel nem fedezi az összefüggéseket. A mű eklektikája, sokszínűsége is indokolt.

A másik ilyen „adódó munka” a Fritz Wolf Chor-nál való asszisztensi feladatok ellátása beugrásszerűen, ahol egyrészt megtapasztalhattam, milyen német nyelven kóruspróbát tartani, másrészt nagyon kedves, barátságos és figyelmes kórusénekesekkel találkozhattam, harmadrészt Eric Weisheit személyében egy nagyszerű kollégát ismerhettem meg. A kórussal való ismeretség hozadéka, hogy a Chorus Matricanus Nőikar és az FWC júliusban közös koncertet ad Drezdában.

Saját munkakeresésem eredményeként még két területen próbálhattam ki magam, persze itt is szerepe volt a véletlennek egy faliújságra kitett hirdetés és egy WhatsApp körüzenet formájában

Egy úgynevezett integrációs óvodába kerestek valakit, aki hetente egyszer zenei foglalkozásokat tart a gyerekeknek. Az eredeti koncepció különböző népek meséjén alapult, a gyakorlat időközben sok mindent felülírt, de megmaradt a foglalkozások színessége. Integrációs óvoda – ez egyrészt nemzeti identitásbeli különbséget is jelent, másrészt azt, hogy különböző szellemi képességű gyerekekkel foglalkoznak az óvodán belül. Ez természetesen nyitottságra és toleranciára neveli a gyerekeket. Az elején megbeszéltük, hogy én nem tudok olyan jól németül, ezért én tanítom őket énekelni-zenélni, ők pedig engem németül beszélni. Ezeket a pillanatokat különösen szerettem, amikor szinte felháborodva fedezték fel, hogy egy-egy kifejezést nem a megfelelő módon használok, és ennek nyomatékosan hangot is adtak. Ez egyben hasznos is volt, mert emiatt az érzelmi többlet miatt ezeket a dolgokat valószínűleg nem fogom elfelejteni. Miután én otthon ennél kicsit idősebb korosztállyal foglalkoztam, bizonyos tanulságokat le kellett vonni, és olykor változtatni voltam kénytelen az eredeti elképzeléseimen. Tehát ilyen szempontból is sokat tanultam. Egyszerű ritmusvisszhangot játszottunk a testünket használva hangszerként, dalokat tanultunk, amikre azután jártuk-ütöttük a mérőt, báboztunk és a bábok segítségével a paraván mögött még a legszégyenlősebbek is mertek és akartak énekelni, mozgásokat találtunk ki Saint-Saëns Állatok farsangja című művének tételeire, amit aztán eszközökkel kombináltunk. Így lett a teknős páncélja a kispárna, így használtunk szalagokat az Akvárium tétel hullámaihoz és kis színes, filcből varrt kesztyűket a madarakhoz.

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban részt vehettem egy, a menekültek számára létrehozott integrációs programban. A klinbergi menekültszálláson az integrációért felelős Andreas Wilczek ötlete volt, hogy a számos – ha jól emlékszem 25 – különböző országból érkezett menekültet a zene segítségével hozza közelebb egymáshoz. Ehhez keresett vezetőt, így kezdtem el dolgozni velük januárban (és még néhány hónapig tudjuk folytatni a közös munkát, mert az ösztöndíj után nem megyek rögtön haza). Ez egy önkéntes program, aki ide jelentkezik, az – véleményem szerint – rendelkezik már egyfajta igénnyel a beilleszkedésre vonatkozóan és bizonyos érzékenységgel. Folytatva a már bevált hagyományt német könnyűzenei számokat tanulunk, emellett azt kértem tőlük, hogy a saját kultúrájukból, a saját nyelvükön hozzanak és énekeljenek valamit. Ezeket a dalokat el is kezdtük közösen megtanulni, így tudunk már nigériai dalt, amely angol és yoruba nyelven íródott, két kurd nyelvű dalt, az egyiket egy iráni, a másikat egy szíriai fiatalembertől tanultam. Én is énekeltem nekik magyarul, és reményeim szerint lesz időnk valami magyar kötődésű dolgot is tanulni. A kurd dalok különlegesen szépek, elsősorban az éneklésmódjuk, amiről kicsit a magyar népi éneklés jut eszembe a sűrű díszítettsége miatt. Emberileg és szakmailag is sokat köszönhetek ennek a munkának. Remélem, hogy valamilyen formában Magyarországon is alkalmazni tudom majd az itt szerzett tapasztalatokat.  

A kurd dal, amit tanultunk:

https://youtu.be/59ImTjniraw

Ezalatt a második félév alatt, amellett hogy folytatása volt az előzőnek, egészen más jellegű élményekben volt részem, mint az elsőben. Sokféle emberrel találkoztam, szakmailag egészen szélsőséges helyzetekben próbálhattam ki magam, ezáltal sokat tanultam magamról, a szakmáról és a különböző kultúrákról. Köszönöm a lehetőséget.