álmomban mindig vermont körül járok ahol októberben pirosak a fák, ugye mondrian? hosszú szárú cinóber fakérgek a fűben este odamentem az erdő széléhez, és megkérdeztem, hogy beengedsz fehér bükk? felébresztettelek álmodból nemet is mondhattál volna megengedted erdő ösvényen gyalogoltam mezítláb sárga zöld és narancs leveleid között avarban aludtam hajnalban ébresztett a madár egyszer elmegyek veled vermontba stoppal és vérző erdőben járunk ott ahol a növények beszélgetnek egymással elfekszik a tisztáson a kék katáng, amit egy gyerek tenyere szétcincált lágy leszek felidézzük azokat a fiatalokat akik nem mi voltunk hunyt szemem pillái mögött képek. és akkor elmeséltél nekem mindent angyal sem voltál ördög sem ekkor a növények kihallgattak temettél koszos utcát lágy követelő szeretőid őrült éjszakáid a rosét vagy ami volt sosem szoktál hozzá ehhez az pokoli világhoz minek az ajtóréseit csodáknak tártad ki és elhitted, hogy így lesz ha hazamentél a szobádba? mit vártál? mikor írsz és mit olvasol? a zenéd a csönded követ napra nap maradj meg suhanj minden álmon és tépd fel az utánad hagyott sebeket hogy fájjon a testem karcolta tüske a vérző erdő vár és megtisztít minden mocsoktól mik az évek során egymásra rakódtak bennünk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése