2021. július 23., péntek

Fűri Rajmond Szabálytalan

Pontosság nélkül (csak látszólag)
gyűlnek az elkötelezettek,
s lármájukat átfogó rendszer
szervezi, mit logisztikának
nevezni túlzás, pedig az.
Elválaszthatatlanok lennénk,
s magától alakul ki rendünk,
a szabálytalan rendetlenség,
melyben választás kötésén újítunk
jártunkban-keltünkben, mikor
az egymásra pillantás örömét
magunknak adjuk.
Gólyapár fészke magasan
áll felettünk, s évente
újítják, ahogy hivatásuk,
a vándor, parancsát követve
ingáznak, s néha fellegek nyomán
köröznek szabadon.
Akárhogy is, te vagy az angyalom.
Legalább jó néhány évtizedig
formát kap bennem összetartó
vonzalom, s a csillagállásból
jósoltakat bekeretezhetem.

Betéved hozzám a csodálkozó
szem, és faggatására válaszom
ijesztő lehet. Olvasmányként
unalom foghatja el. A kíváncsiság
belső körében saját munkába fogok,
és az már valódi haszontalanság.
Banki műveletekre késztet
nappali fény, és a kényelem
mozgásra sarkall, ahogy az is, amikor
szellőjével megérint a mozdulatod.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése