2021. augusztus 21., szombat

Fűri Rajmond Színes látás

Mendemondák helyett bizonyos valóság
áll a rendelkezésünkre, mégpedig annyi,
ahányak vagyunk, függetlenül attól,
hogy milyen hozzá a viszonyunk. Ezért
nagyon nagy jelentősége tud lenni
az általános érvényű megegyezéseinknek.
Etalonok nélkül védtelenek, kiszolgáltatottak
lennénk, s az örökös viták edzése
szertefoszlana. Önképzésünk
pufferében felgyűlik bizonyos anyag,
amely kultúraként kerül elnevezésre,
és jellemzően saját lesz akarata.
Szerencsénkre megmarad az
egyensúly
állandósága és változása között,
ahogy faként rakjuk magunkra a hajtásokat,
amely alatt, ha már egyszer kéregszerű,
folyamatosan erősödik hagyományunk.
Osztozkodni tanulunk, s az nehéz.
Saját magunk műszerét használhatjuk,
ahogy tesszük is, egyénileg, s néha
van idő egyeztetésre. Az újakat
gyermekünkként fogadjuk, amiért
generációink forradalmainak
köszönhető az említett megújulás.
Örülünk, ha van színes látás. Legalább
jól érezheti magát közöttünk a fény.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése