(részletek)
Anyámról mindig kis
képek, villanások jutnak eszembe, például a múzeumok hidege, ahogy egyenes
tartással megy egyik képtől a másikig, a karját kinyújtja, kicsit rebben csak,
mint törött madár szárnya, úgy mutatja és magyarázza a perspektívát egy képnél
Miért fontos, miért más az alma? lejjebb van, mint a többi, mondtam én és
leesik. Miért esik le? görbe az asztal. A felelet teljesen kiábrándította.
Hétévesen azt vártam mindig, hogy mikor nyalja le az egyik képről a festéket.
Emlékszem az olívzöld ruhájára, a Bözsi nénivel varratta (mindenhol vannak
Bözsi nénik), ez a ruha húsz év hordás után az enyém lett, mindig azt mondta,
hogy az anyag minősége legyen a legfontosabb... A szeplős arcommal, nagy
bogárszemeimmel néztem fel rá. A múzeumokban nem Csontváryt figyeltem azoktól a
hatalmas képektől féltem. A szobroknál már nem volt anyám mintha eltűnt volna
itt "faragtam én" Borsos Miklós volt a kedvencem. A fejétől, ami egy
gömb volt soha nem lehetett elráncigálni. (A szobrok indítottak el bennem egy
különleges képi világot és a festmények, ezekből építkezem.) Emlékszem olyan pillanatokra is, amikor már
nagyon kellett pisilnem és féltem, hogy bemegy a legújabb kárókockás
harisnyámba. Kihangsúlyozom a színeket, a formákat, mert anyámat színek között
láttam. Mert fontos volt, hogy a lábamon zöld piros kockás harisnya legyen. Ez
később tökéletesen belém nevelődött, míg le nem vetettem, hogy a verseknél,
mint valami megfelelési kényszert megint magamra húzzam, majd lerántsam hisztisen mikor egy csörtét vívok magammal...
Egy olyan harcot, ahol én vagyok a bolond, aki mindig máshogy viselkedik mint
ahogy kell, és e más forma mögött dac volt, és az én világom a kíváncsiság..
magammal küzdöm, ami mások szerint nemes feladat, bármi lesz is győzhetek és
veszíthetek. De egyet tudok! Nem az a fajta vagyok, aki feladja. Soha nem
értettem, hogy nekem ez a piros-zöld harisnya mit képviselt… Már tudom. Ezt a
kép a képben írást megírtam én, most mégsem azt írom, amit akkor, szinte
kronológiai sorrendben, ez más forma lesz megint és élvezem, milyen könnyedén
írok, persze csapongva, összemosva anyámat engem a tudatalattit és még mindig
nem tudom, hogy jövök ki belőle. Cortázar itt mellettem épp cigire gyújt teljesen
odakoncentrál... és most leírom a nagy "panelom" biztos fúj a szél...
A gótika és a román stílus, a szecesszió, az ülőfülkék a várban... Nem tudom mit akartak, mi legyek, de hétévesen fújtam a gótikát, az üvegablakokat, és ez ráadásul érdekelt is. Picasso mondta egy interjújában, hogy mindent félig tudok, tehát a másik felét meg kell tanulnom... hát így voltam én is, csak valamit lusta vagyok megtanulni... a jáki templom zarándokhely lett miattam, mert az tetszett. Ha belegondolok akkor megint a forma felé mentem... És anyám bárhová mentünk kifogástalan haj, cipő, táska, valami egyedi cucc, én meg hozzáöltözve. Már nem látom olyan könyörtelenül ezt a gesztenyegyereket... aztán ez a szépség fakult... lassan de fakult… láttam már anyám melegítőben, istenem de rondák az egykori melegítők... lassan, de kopott Kám, Zirc az Őrség a Balaton és a többit nem sorolom, amik voltak, elkopott az is amikor elvesztem és kerestek mindenhol. Csak macskát játszottam, mondtam én... vagy hóvirágot szedtem esetleg novemberi ibolyát!
csend volt fojtott
légkör. anyám válla csapottan lóg, kinéz az ablakon. tél van. A sárga függöny
kinn szárad, a dzsekim vállfán karnisra akasztva Eszter nyűgös és a
sörösüvegben lévő kakaót a földre önti, majd a dundi kezével a kék szoba szőnyegébe
maszálja. Minden drapp és hóillatú, de
nem az a kellemes, hanem az a nehéz és
súlyos. Anyám sírt. Tudtam, hogy olyat rejt magában, amiről én tudok. ez
a titok megint hozzákötött, hogy jön a karácsony a hideg szívek karácsonya.
istenem, hogy tudtam annak a versnek ilyen patetikus címet adni? A konyhában
levelek... Apu csak 6 hónapra ment el. Rendetlenség ebben a szolgálati lakásban
amiben a legszebb a kék szobánk volt a kék... sárga függönnyel. de én most ott
állok a hátsó bejáratnál és nézem a cipőket a szörnyetegeket. érzem ahogy elönt
a düh, a tehetetlenség, nekiállok és kipucolok minden csizmát... pont úgy
bokszolva ahogy nagyapámtól lestem el. a befőtteket is rendbe rakom a polcon,
amikor találok valamit akkor jön a Mama, és beparancsol minket a
gyerekszobába... Csendes vagyok, Eszter gagyog, ő még nem tudja, amit én, hogy
ez lesz a legkeményebb karácsonyom, ő nem fog rá emlékezni, tőlem tudja meg 29
év múlva... mit mondjak egy fél életen gyerekfejjel titkot cipelni nehéz. A kép,
látod a képben a képet? én a fa alatt a tavalyi babámmal nézve azokkal a nagy
szemekkel és nem tudom, hol van Eszter, anyám is elhalványul most. Elered a hó,
de nincs csendes éj... csak mélysötét... Apa tavasszal jön haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése