És akkor mit mondjunk a harmadikról,
mellyel úgy rendelkezünk, hogy nem is
tudunk kezdetben róla? Amikor
felmerül egy megoldás, máris ott
a lehetőség, hogy nincs is más,
mint az egyetlen s közös válasz:
az ideiglenesség hordozza a kínt.
Atyám! A szervező ma nem lehet halott.
De „legyen meg a te akaratod”,
azt kívánom! A szitát kell szemétre vetni.
Ki szeretne közülünk kiesni lyukán,
csak mert hitetlenkedéssel van sújtva?
Különben is naponta jár vissza a gondja,
és nem ellenszegülése mondatja
vele, hogy tennivalónk eleve
összekapcsol minket, és örömünknek útja
kiválasztottságunk, és ez az élet.
Nélküle szűnik meg a fájdalom
végérvényesen, miután jogát,
hogy folytatható legyen, s kívánhasson
szabadon, amire azt mondjuk, hogy ez a vágy,
nem tagadja, csak a korlátozása
sikerével a tanítás elfogadása
azonnal kötelezővé is válik:
magunkénak tudni a további időt.
Ha szerinted összekapcsolódásunk
feltételének jobban megfelel
a szó, mint a mutatott példa,
hallgatok. Ahogy egyébként szokásom
tálalni a kritikát, magammal kezdve.
A két feladat nyűgözése
hat rám, és, bár az ellentmondás
soha nem zavart, szívesebben
vagyok egyetlen a sokak között,
akikkel záporozik rám a sok
elérhetősége korunknak,
s hogy módom lehet gondolkodni róluk,
az olyan, mint a Te javaslatod:
emberré tesz minket a transzcendencia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése