A szó lassan szabadít fel. A bőr alá gyűlt göcsörtöket
apránként oszlatja szét, a lukakból az idegen anyag sohasem képes azokat teljességgel
feloldani. Aminthogy a hegek is halványulnak, de teljesen el nem tűnnek.
Embernyi időben a tél táj
testen tavasz virág felszínén.
A homok pedig a homokozóban marad. Nem beszél. Ha szája
volna, beszippantaná magát testestől.
És beszél, beszél, rávilágít mindenre, ami emberi.
Ez a mi bajunk, embereknek, hogy emberből. És választani
kell.
A gondolkodó ember pedig magára marad.
A tudós mögé bújik a maszk, bőr vedlik szőrt. Ruha alatt.
Apák vannak, nevelőapák, mind emberből
hullik maszk, meg nem született gyermek
ágyéka
szül új apát új
anyák a mennyben
árnyékból láb, cipő
képet öltöztet
Ujjakból is szájakból is kettő
ne fázzon kesztyű, ujjakon körmök
Hamvasszanak.
Testek menedéket reméljenek
Irányok összeérjenek
Elmulasztott tekintetből
Hajszálak nőjenek
Göndörödjön tó
Örüljön naplopó
Fakasszon csinálásból
Virágokat
Utak fonjanak körbe
Sziklákat
Ahová beszorul egy kéz.
Legyen ez a kéz
Tiéd.
Kimászik a tó tengerből.
Arca mögé képzelem azt, ami valóságban
sosem volt.
Fehér haj. Fekete haj. Szakáll.
Vörösből bálnacomb.
Égben japánkert
Örül apróság
Diadalút kút köré fon csodát
semmiségben.
Le kéne engedni vödröt
Felhúzni valakit.
Hogy az élet boldogság nem a tudás.
Fogak között nő szerencsepatkó.
Varrjuk bele a könnyeket. Könyvekből
Nő ábécé.
Melyik a te neved.
(A szöveg válogatás a tenyérnyi magocskák: Kilengés, avagy-e az utolsó tánc 7. könyvből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése