Fűri Rajmund Torony

Fűri Rajmund ≠ Fűri Rajmond

garai péter sándor a cseh konceptualista jozef cs. megmutatkozik

bent a teremben - késve érkezünk
a sötétítés nem tökéletes
zöld fény vág kintről
utat magának a homályba
keveredik a reflektorok fényével
melyek egy asztalt világítanak meg
mögötte férfi, 50 körül
ritkás lenőtt haja, szakálla
hajléktalan külsőt kölcsönöz
mégis szemek kereszttüzét élvezi..
ráérősen tesz-vesz az asztal mögött
dobókockával dob (mi egy ízben még az asztalról is legurul
a következő körben mikor dobásra kerül a sor fel kell állnia,
megkereshesse a földről)
irkába firkál, összeszerel távolról kivehetetlen
használati tárgyakat, sorozatban, ismétlődve
a percek egyre terebélyesedve csüngnek
növekvő szakállán, a közönség még figyel
mikor újra föláll ismeretlen eredetű könyveket helyez
a színpad előterében szabadon hagyott székek ülőrészére:
jel mire négyen felpattannak közülünk
és olvasni kezdenek

(a bolond fiú a szünetben majd tüzet fog kérni tőlem
cigarettája végére, jelenleg ő is csendben figyel)

a zajszínház a felolvasóktól ölti fel zaj jellegét
közönségből bontakoztak ki ők, majd hárman keresztbe tett
lábbal és egy terpeszben ülő, szemüvegükön átszűrten
hangosan recitálják szövegük - kakofóniáját (angol német francia
a nyelvek közül számomra a felismerhető) hangszóróból
áradó zajok erősítik
a loncsos férfi is tevékeny marad
már iratokat pecsétel és írógépbe ír: a lap végét csengés jelzi

(vajon minden férfi azt képzeli ha szimultán két nő szereti
akkor csengőszóra hármasban tovább élhetnek boldogan?)

hangzavarból vétettünk – mi tágul majd szűkül
ábécét olvas egy géphang (közben végére ér valami végső visszaszámlálás
féleség) néhol monoton ismétel néhány betűt
érződik az esze vesztett összevisszaságban a rend
a megmagyarázhatatlan színpadi cselekményben az értelem
még ha oly távoli is
vége akkor szakad mikor a szakállas felkiált hogy
kuss legyen (shut up) és mindenki:
az olvasók és a hangszóró is egyszerre elhallgat
hirtelen csend üressége karcolja a tudatokat
a hiányt befoltozandó: elszórtan beszélgetés kezdődik
cigivel a szájban vagy ropival a büféből

forrás:
http://www.litera.hu/haddszoljon/a-cseh-konceptualista-jozef-cs-megmutatkozik

Fűri Rajmond A fodrásznő szeme

Péter Béla Vásár Abonyban

Először bekente a két-három napos szakállát 
a hengerformájú beretválkozó szappannal, 
a pemzlit is megjáratta rajta, (de előbb vízbe mártotta, 
kirázogatta) majd megtunkolta vele az arcát, aztán 
oda - visszamozgatva a csoda bekövetkezett, 
a habbevonat vastagon felfehérlett. A fenőszíjat 
a konyhaszekrényfiók fogójára akasztotta, s a 
felvillanó beretvakés máris le-feljárt, az élezés 
e különös szerszámán. A kis tükör már a szekrény 
felső gombján függött, belenézett, majd a jobb oldali 
pajesz alá illesztette a pengeélt s ekkor halk sercegő 
hangot keltve, simára vonta nagyapám az ünnepi arcot. 
Aztán kackiás bajuszát vette szemügyre. Erőteljesen 
megpederte vagy háromszor, mire elfogadhatónak bizonyult 
számára. Ezután a fehér gatyája korcát igazgatta. A kikeményített 
vászoningbe bújva, frissen suhogó hangokat keltve, a fura, 
térdnél elszűkülő nadrágjáért nyúlt, ami az ágytakarón pihent. 
Felvette a mellényt, arra pedig a barnán barázdált kabátját. 
A fényesre bokszolt bilgeri csizmája a szék mellett várta a 
pillanatot, amikor tulajdonosa kézbe véve, felrántja végre 
arra a hófehér kapcaronggyal betekert lábára. 
Kesely és Deres már a hintó előtt fújtatott, érezték az indulás 
közeledtét. Nagyapám komótosan a kabátja zsebébe nyúlt. 
Kipattintotta a dózni fedelét. A dohányt beleszórta a cigarettapapírba, 
majd gyors ujjmozdulatokkal felsodorta, aztán a nyelve hegye 
előtt elhúzva nyállal megragasztotta, kicsit megtapogatta, 
és szájába tette, majd visszavette, még mielőtt meggyújtotta volna. 
Kipökte a nyelvére került néhány dohánytöredéket. Végül a 
jobb kezében lévő sárgarézgyújtó lángja megadta a füstöt, 
amit aztán az orrán át engedett ki a tüdejéből. 
Fölkapaszkodott a bakra. Kezébe vette a gyeplőt, s egy hangos 
gyiával indította a lovakat. 
Nagyanyám tekintete némán követte nagyapámat. 
Marika, az elsőszülött leány, még sietve utána szólt: 
apus, aztán siessen ám haza a vásárból!

Bach és Villa-Lobos - Időutazás Debrecenben

Vezényelt Kocsis Zoltán. Zongorán közreműködött Balog József
+ Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti énekkar

Az élményt itt nem lehet megosztani. De Villa-Lobos Bachianas brasilieiras No.5. áriáját Marton Éva előadásában igen, szeretettel ajánlom a blogot látogatóknak, ízelítőül a brazil zeneszerző munkásságából.
(A hangversenyen nem az ária, hanem a zenekarra és zongorára írt No.3. hangzott el)

Birkás Ákos (2006 – 2014) Kiállítás a MODEM-ben

Holnap még megnézhetitek, mondta a barátnőm. És ma megnéztük. És nem bántuk meg.

A kiállítás a MODEM-ben (Modern és Kortárs Művészeti Központ Debrecen) látványos volt és különleges. A kezdeti idegenkedés után (mi ez, szocreál?) megbarátkoztam a festményekkel. A megbarátkoztam talán nem fejezi ki igazán a befogadóra tett hatást.

"Birkás legfőbb kérdései az esztétikum és a politikum összjátékára vonatkoznak egy olyan időszakban, amikor oly sokan minderről vagy nem akarnak tudni, vagy pedig túl hangosan skandálják."

http://modemart.hu/?component=nyitolap&id=6281357348

A link jó összefoglalás a kiállításról és a festő munkásságáról. Benne a kiállítás egyik leghatásosabb képe, a Fehér négyzet - ami nem "politikus" kép, és úgy volt elhelyezve, hogy a teremből kifelé menet a távozó látogató vissza- visszanézve ezt a képet látta és mintegy hazavitte magával.

furim

Caravaggio Medusa

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/d/d3/Medusa_by_Carvaggio.jpg/117px-Medusa_by_Carvaggio.jpg

Vasas Ferenc Gondolatok Anna Margit képeiről

„A műalkotások határtalanul magányosak, s talán a kritikával közelíthetők meg a legkevésbé: csak szeretet foghatja fel, tarthatja meg őket, s lehet igazságos hozzájuk” – írja Rilke századunk elején. Anna Margit világában is ez a járható ösvény, és csakis ez a kulcs nyithatja meg a megismerés kapuit. Képei elhozták közénk a drága gyermekkor királyi gazdagságát; a népi énekeket, meséket és a rigmusokat, melyeket első pillantásra észlelhetünk festészetében. Milyen nagyszerű újra felfedezni e képek láttán a menthetetlenül elmúló gyermekkort, az esti meséket, dalokat, melyek nélkül le nem tudtuk volna hunyni szemeinket. Néhány percre ismét belénk költöznek a Három királyok, az Angyal, a Teremtés naiv mítoszai, amelyek – valljuk meg – ugyan melyikünk gyermekkorából hiányozhattak volna? Ami még ennél is csodálatosabb: nem a hamis nosztalgia érzését kelti fel bennünk, hanem a tisztaság, a romlatlanság utáni vágyat.

*

Anna Margit képeinek témái nincsenek konkrét eseményekhez, időpontokhoz, évfordulókhoz kötve. Keletkezésük egészen más eredetű, hiszen a műalkotás akkor jó, ha szükségszerűségből jön létre. Itt nincs időméricskélés, itt nem számít egy év, és tíz év is semmi. Számára művésznek lenni ezt jelenti: nem méregetni és nem számlálni; érlelődni, mint a fa, amely nem sürgeti nedveit és nyugodtan állja a tavasz viharait, nem félve attól, hogy ezután már el sem jöhet a nyár. Bizonyos, hogy eljön. Íme, itt van közöttünk.

*

Menyasszony, Örök hűség, Özvegy.

Az örök asszonyi sors nehéz adományai: a társra találás, a művészközösség megtalálásának boldog öröme, a szülés és anyaság nagyszerű élményei, a hitves elvesztése. Mindez sajátosan jelenik meg festményein: időtlenül érvényes az ószövetség Sárájára, az újtestamentum Máriájára, századunk asszonyára.

*

 Max Jacob emlékezete, In memoriam, Pieta.

 Az ember sárba tiprása, a háború pusztítása, a magány, a kiközösítés nyomasztó élménye még ma is elevenen él. Emléke minduntalan felvillan, a derű, a mosoly már sohasem önfeledt és felszabadult. A groteszk fintor – mintegy álarc – már nem tűnik el az arcokon. Jacob, a magányos francia poéta testesíti meg Anna Margitnál a helyét soha meg nem találó Emberfiát és Művészt, aki egész életén át a hitetlenség és keresztség nyomasztó súlyát viseli vállán, akinek a sorsa menthetetlen pusztulás.

*

 Századunk extrém művészeti-esztétikai problémája, hogy létezik-e „női művész”. A századelőn vetődött fel ez a probléma néhány kiváló festőnő tevékenysége kapcsán. Milyen elbírálás alapján kapjanak helyet a műtörténetben és a művészet társadalmában? Anna Margit egész eddigi munkássága félreérthetetlen feleletet kínál: női művészet mint kategória, nincs. A nőiesség gazdaggá tehet egy életművet, de nem teheti jobbá, magasabb és alacsonyabb értékűvé. Rilke, a költő ad igazán kielégítő választ kérdéseinkre. „… egy napon megjelenik majd a leány és az asszony, akinek neve többé nem csupán a férfiúénak az ellentéte lesz, hanem valami önállót jelent, valamit, ami nem szorul kiegészítésre és elhatárolásra, hanem önmagában is élet és lét: az asszonyi ember.”

Debrecen, Egyetemi Élet, 1970. október 13. 3. szám

Fűri Rajmond Eső után

Eloltom apró fényeit a mozgó sejtrengetegnek.

A kényszerű idő esőázott fáiból

csinálok deszkakerítést a beálló estnek,

hogy nyugalmas legyen.

Gyújtsátok fel hát a sok gyertyát

a színes mozaik mögött, mert inal a kedvem!

(Úgy hajtom kézzel az óra nehéz vasmutatóját,

Mint árus a vásári cukorhabot forgatja.)

Mennyi haszontalan eső!

Nagy tárlóikba fogattal sem mennek a cseppek:

csak ülök szemben veletek, kik sorstársaim vagytok, ha kell, s kikért

nappal marokba fogom akaratom

ingó gyerektömegét.

Bujdosó gondolattal akkor koccanni látok

gyors vasborzalmat tüzes gyilkosokkal,

szakadni olcsó vásznat telt duzzanás felett.

Markom egyszer vize vesztő őrült tenger,

aztán okos fejjel áldott

nagy szemfényvesztő.

Most mondom, jó nektek, ha a sima tétlenségből

verekedni mentek!

Debrecen, Egyetemi Élet 1970. október 13. 3. szám

Részlet Becsey Zsuzsa Az ismeretlen című könyvéből

„Mert egyet mond a száj, és külön életet él maga a dolog, amit teremtünk:

A cselekvés.„

Nem akkor vagyunk önmagunkban, amikor magunk vagyunk, hiszen akkor gondolkodhatunk, elmerenghetünk, a gondolkodás meg valamivel viszonylatban születik. Önmagunkat akkor érzékeljük, amikor nem vagyunk magunkban,

nem vagyunk magunk.

Amikor egy másik kulcsot kell vigyázni, figyelni, ki-be dugosgatni.

Amikor átvedlünk bõrünkbõl másiknak bõrébe.

Amikor elveszítjük testünket, hogy egy másikba lépjünk. Magát a hiányt nevezhetjük

önmagunknak. Ekkor a képet a testünkrõl nem hordozzuk, elveszítjük. Ilyenkor tükör sincs.

Tükör csak a tudatunkkal létezhet.

Nem azt szoktuk-e mondani, ha valami nagy baj ér (lefordítva, valaminek megéljük a nagy, legnagyobb hiányát), akkor ébredünk önmagunkra. Egy másik test hiánya ébresztett öntudatunkra.

Ha ezt szó szerint feleltetném meg, így hangzana: Amikor egy másik test viszonylatában léteztünk, testünk pusztán súly volt. Mintha addig nem is éltünk

volna. Úgy éltünk, hogy nem érzékeltük magunk, azaz testünk*.

* (Azonban, ha a súlyt fent megfeleltetem a testnek,

ez esetben itt testünk éppen testetlenségünk.)

Szellemünk tehát nem volt jelen, a lélek (játék kérdése, melyik mennyire mozdul ki a testbõl, vonatkoztatódik el a testtõl),

így pusztán testünket használtuk, létszükséglet fenntartásaként, szolgaként.

Tehát a testet önmagában.

A dolog mégis bonyolultabb, mert itt is többfelé ágazik. Hiszen nem csak akkor lehetünk egy másik testtel, amikor valóságban is együtt vagyunk vele, tehát az együttlét tekintetében elvonatkoztathatunk magától a testtől úgy, hogy az a test éppen akkor a valóságban máshol van. Mi több, máshogy vagyunk a testtel, amikor közvetlenül, és máshogy, amikor közvetetten vagyunk vele. Testérzékelésünk (önérzékelésünk) itt is különbözni fog. A fentiekre vonatkozó hiányra ébresztés (öntudatra ébredés) viszont akkor lesz nyilvánvaló, amikor a vele viszonylatban lévő test már kivonul az élők sorából.

De szólhat ez a csengő automatikus reakció következtében is,

amikor például elégetjük a kezünket, és felkiált a testünk, hogy: Vagyok! –

de ez egy másik típuseset.

Kifordítottam, persze, látszólag, de vissza lehet hangolni, áthangolni az elõzõekre a

megfeleltetést.

Kérdés, ha elvonatkoztatok testemtõl, egy másik testre koncentrálok, az az átadás minõsülhet-e, beteljesítõdhet-e szellemi vonatkozásban. Mert a dolgot akkor itt is, innen is ki lehet csavarni. Majd összeilleszteni, hogy minden mindennel

összefügg.

Ahogy ellentmondásban is, másik oldalról megfeleltetni. Összekapcsolni. Képes-e az ember úgy egy másik testre koncentrálni, másik kulcsra irányulni, képes-e

úgy ezt a cselekvést végezni, hogy nem lép ki teljesen önmaga testébõl. Mert akkor bevonódik az elõzõek viszonyítási rendszeréhez egy harmadik elem. Így már hármas kompozíció, a viszonylatrendszer. Vagy minden kilépéshez szükségeltetik a hiányérzet (*), megválni valamitõl, amit teljességben birtokoltunk, mint ilyen, testünk, hiszen teljes mértékben (ez persze nincs, csak közeledhetünk ilyennemû teljességhez) csak saját testünk birtokolhatjuk, itt most természetesen

szellemi vonatkozásban, nem a cselekvés birtoklása felöl.

*hiány, mely ez esetben többlet, hiszen csak a hiány képes

ráébreszteni valami igazán lényegesre

Másrészrõl (itt most az a hiány, ami elvesz az önérzékelésből egy másik testtel való viszonyulásban), hiány nélkül egyensúlyban vagyunk magunkkal.

De hogy a hiány képes-e hozzáadni. Hogy amit elvesz, másik oldalon visszaadja. 

Szöveg és illusztráció Becsey Zsuzsa: Az ismeretlen című könyvből, a teljes könyv linkje: http://mek.oszk.hu/12600/12658/12658.pdf

Newton - biblia és alkímia

Mivel foglalkozott Newton azon kívül, hogy felfedezte a gravitációt, tanulmányozta a fénytan törvényeit, és megalapozta (Leibniz mellett) a differenciál- és integrálszámítást?

Volt a pénzverde főfelügyelője és igazgatója, alaposan és mélyrehatóan tanulmányozta a bibliát, és behatóan foglalkozott alkímiával.

Az alábbi link betekintés a tudós más irányú tevékenységeibe:

http://epa.oszk.hu/00800/00804/00442/61286.html

Pusztai Ági és a pipacsok

A látszat csal – ezek nem paradicsomok, hanem pipacsok, felülről fényképezve. J

„De hogy lehetne megjeleníteni egyszerre a szirmok fényességét és lágyságát és a szár durva, tüskés tapintását? Itt jött képbe a samott agyag, és a végeredmény pont úgy ábrázolja a pipacsot, ahogyan 

bennem él: belül fényes és sima, kívül durva.”

Aki többet szeretne megtudni ezekről a pipacsokról, ugorjon a linkre:

http://saresnapsugar.blogspot.hu/2015/01/pipacs-es-tulipan.html

Gyerekek csodálatos fejlődése a rajz által - Igazgyöngy Alapítvány

Karácsonyi ajándék - A salzburgi szobalány

Erich Kastner A salzburgi szobalány című könyve ugyanolyan bájjal, pontosabban bájos humorral van megírva, mint az általam olvasott gyerekregényei. Ez az ironikusan romantikus történet, ahogy a Moly-nál írják, „egyben költői salzburgi útikalauz”.

(A regényt 1990-ben fordította magyarra Lendvay Katalin.)

Miközben volt egy, a gyerekeknek írt Kastner könyveket felidéző olvasmányélményem, mást is sugallt a regény bevezetése és néhány mondata - olyan életet, amit közelebbről is meg akartam ismerni. Az alábbi két, egymást kiegészítő, alapos és érdekes írást ajánlom azoknak, akik – hozzám hasonlóan - a gyerekkönyvek alapján kialakított Kastner képet őrzik, mert az elég távol áll a valóságtól.

A két link:

Szekér Nóra Erich Kastner különös élete

http://vigilia.hu/regihonlap/2001/7/kastner.html

Bakk Ágnes

http://mandarchiv.hu/cikk/3070/Aki_vegignezte_sajat_muveinek_elegeteset

furim

Rebellive blog – Mikor és miért?

Mikor és miért alakult a Rebellive blog – egy debreceni néprajz szakos hallgató riportja

http://rebelliveblog.com/2015/01/23/ezek-vagyunk-mi/

Dr Kocsis András (1919 - 2013) Háromszor

Az értelem gyönyörű kápolnáján
Alig látszott a vonal, mit felfedeztem.
De lassan elrettentő réssé tágult,
Ahogy tovább figyeltem, nézegettem.
Hazudni kezdett. Megcsalt. Számomra meghalt.
Szegény, pedig sajnáltam és szerettem.

Aztán a falak is széthullni kezdtek
Sok zűrzavaros mondattöredékre,
S az értelem nem lelt többé tanyát
A hajdan szép épület belsejében.
Számomra akkor másodszor is meghalt,
Mint ember, mint saját énem nagy töredéke.

A mondatok szavakra, hangokra hulltak,

Egyetlen szó sem maradt széttöretlen.
Aztán egy báb lett. Nem érzett, hallott, látott;
Maradt vegyi reakció egy rossz üvegben.
Aztán ez is kihunyt. Mint élőlény is meghalt.
Háromszor halt meg, el csak egyszer temettem.

Fűri Rajmond Bazalt

Fűri Rajmond Firka

A lazán futó mozdulatok lendületet adnak, és ez hatással van az ember kedvére, amely kedv olyan fontos a munkánál. Akármilyen alakot is kap az elképzelés, a folyamat ereje számít, bár nem árt figyelni a hatásra is, amit az aktuális eredmény, majd a kész produkció kiválthat.

Az értelmezésen sok múlhat, és ennek az értékelés része számít, és jó, ha már a rögzítés közben elkezdődik a hatás felmérése.

Amit nem ugorhat át az ember, az a saját árnyéka. Az árnyék, amelyet elképzel magának létezőként, és amely így képes követni mindenüvé. A tőle való szabadulás egyszerűen – ahogy mondani szokás – „fizikai képtelenség”. Pedig a róla lemondás nem látszik lehetetlennek.

Ehhez illene tudni, mondjuk, az összetételét, a felépítését az árnyéknak.

Milyen részekből áll, és hogyan rakódott egymásra úgy, hogy egyszer csak bánnunk kell vele, mint állandó jelenlevővel. Hiszen az árnyék mi magunk vagyunk.

Nem a félelmünk alkotja a legnagyobb részét, amely még növekedésre is képes, ahogy haladunk előre a korunkban? Már gyerekként elkap a szorongás, például a kisebb-nagyobb feladatok elvégzésének sikeréért keletkezett izgalom formájában.

Mi is lenne akkor, ha az igyekezetet elfelejtenénk, és a teljesítést sem tartanánk számon, amit akár félbe is hagynánk ezzel a hozzáállással? Még elképzelni sem könnyű, ha jól belegondolunk. Pedig kezdődhetett volna így is a saját akció, megtoldva valami önálló produkcióval, amely helyettesíthette volna a kötelező penzumot. Vagy csak a teljesítés mellett válhatott volna annak társává, saját jogon, a tulajdon kedvet követve.

Mintha cserekereskedővé lehettünk volna az elvárást hallva, azzal a feltett gondolattal, hogy hátha kiváltható a bemutatott kis magánkezdeményezéssel a megbízás, és a teljesítést követő mérlegelés: a minőségvizsgálat és az értékelés, amiben jó lett volna, ha benne lehetett volna eleve a kedvező eredmény.

Az biztosan nem lett volna része a teljesítésnek, amit a saját elképzelés és kedv képviselt. Gondolom most, jó néhány évvel azok után, hogy az említett saját árnyék elindult volna a növekedése útján.

Az ellenkezés, a dac, a szófogadatlanság, vagy mi az, ami a rosszkedvet adja, és amiről az embernek a zavartság jut eszébe, miközben tapogatózik viszonyulásain, megpróbálva az emlékeket nevükön nevezésük nélkül felhasználni valamilyen tapasztalati tudás kialakításához? Ha a stílus az ember, ahogy az ókoriak tartották, akkor ez az árnyék ügy, meg a mozdulatok kivitelezésének formája jelentőséggel bírhat.

Ahogy az említett zavartság is, a félelemmel párhuzamosan.

Mintha úgy indulna útnak az ember, hogy nincs vele az iránytűje, és térképe sincs, amin a célját meghatározhatná, csak annyit tud, hogy mennie kell, mégpedig folyamatosan, a mozgásért, még akkor is, ha az csak egy helyben járás, és szó nincs elmozdulásról.

De jó is lenne az a bizonyos kezdeti alku, ha sikerülhetne, ha már egyszer legjobb megtartani a kedvet, ami még az árnyékot is színesebbé teheti, vagy akár le is szoktathat a vele való foglalkozásról!

Pusztai Ági A boldogság kék madara - fehér agyagból

Jin és jang - fehér agyag és/vagy samott agyag?

http://saresnapsugar.blogspot.hu/

Jónás Tamás GENEZIS

Megteremtette akkor az embert,

nyugtalan-reménytelen szívűt,

legyen, aki túléli és, ha kell,

legyen, aki számontartja őt.

S látta, hogy magányos úgy az ember,

elpusztíthatja a szenvedés –

növényt, állatot és vizet teremtett,

és látta, hogy még ez is mind kevés.

Az ember szeme csukva volt a Földön,

mint sebesült, ki tüdőlövést kapott,

csak hörgött, szája habzott, és vonaglott –

és ő fölé rakott Holdat és Napot.

Megmozdult az ember, szíve dobbant,

remegő teste feltápászkodott,

sírni kezdett, hangosan zokogni,

sírt hat éjszakát és hat napot.

A hetedik nap megvigasztalódott,

eldőlt egy ifjú almafa alatt,

aludni kezdett, súlyos, néma álma

teremtője előtt titok maradt.

Az vihart küldött rá, de fel nem ébredt,

Nappal hiába szárította ki,

vadállat testét fel hiába tépte,

nem hagyta titokzatos álmait.

Az Úr attól tartott, hogy már nem élő,

és megpróbálta visszacsalni őt,

fejéről hajszálat tépett, s teremtett

kívánatos, kíváncsi gyenge nőt.

És felébredt az ember, látta mását,

és átkarolta, vele vacogott.

Átkozódni kezdtek, és estére

elhagyták a paradicsomot.