Komor Zoltán A halott csivava

a fényből veszik a levegőt a holtak 

ha lekapcsolod a villanyt csörömpölni kezdenek
a kísértetek
vagy kiokádják torkukban őrzött emlékeiket
meleg kis tócsákba

a metró állomáson történt
hogy egy fickó megunván az ugatást a
sínek közé rúgott egy csivavát
épp mikor berobbant a földalatti
a metrón azóta fojtott nyüszítés hangját
hallani két állomás között
olykor manifesztálódik is a kutya
és olvadt viasz-szerű plazma-csóvát húzva
ellebeg a kapaszkodók kopott-aprópénz tekintete
előtt

guberálni az anyaméhben
a falakról leszaggatott plakátok sáros szárnyak
amivel néhány hajléktalan próbál a nap felé törni
de homlokuk újra és újra pokol plafonjának ütközik

a városban most mindenki kísértet plazmát keres
üvegből vedelik vagy gőzként tüdőzik
csivavákat rugdosnak a sínek közé
és titkos szeánszokat ülnek a metrón
láng fölött olvasztják a megidézett kutyákat
majd kiszabadulnak
és ugatnak egymásra az utcán a járókelők
miközben a magasból a fejükre szarnak
a plakátszárnyú angyalok

a becsapódó ablakok morzéi
csillagtalan itt minden éj
a város láncait csörgeti és saját sarkaiba
okádja emlékeit
elfolyt magzatvíz