Ferenczi Erzsébet Kiflik 5/9

Csípős novemberi hideg volt, amikor először mentünk együtt meccsre. Ebből az alkalomból anyámmal is sikerült megismerkednie, aki gyerekfelügyeletet vállalt a hétvégére, gondoltam, elég ha mi megfagyunk. Volt is részünk hidegben, a lelátón jeges szél süvített, mintha Szibériától idáig meg sem állt volna. Ennél már csak az volt szörnyűbb, ahogy végtelenül magányosan álldogáltam a fagyban, Zoli ugyanis pillanatok alatt átadta magát a szurkolás örömeinek, teli torokból harsogott a drukkerek között, lilára fagyott kézzel verte a dobot, és tökéletesen megfeledkezett arról, hogy én is ott vagyok. A szünetben a kezembe nyomott egy pohár forralt bort, majd nekiálltak kielemezni az első félidőt. A második éppen úgy telt, mint az első, csak talán egy kicsit még jobban fáztam, már ha ez lehetséges egyáltalán. A meccs végén szintén elemzés, ezúttal a teljes kilencven percé. Először dühöngtem. Aztán letargiába estem. Végül rá kellett jönnöm, hogy nem szándékosan csinálja, egyszerűen csak minden idegszálával és energiájával a szurkolásba veti magát. Ha szeretni akarom, ilyennek kell elfogadnom. Az oroszlánt nem utálhatom, mert megeszi a bájos kis gazellát, a kecskét nem gyűlölhetem, mert lelegeli a virágot. Ha valakit szeretsz, fogadd el őt magát, olyannak, amilyen.

Hazafelé órákig autóztunk, olyan sűrű köd volt, hogy csak lépésben haladhattunk. Nyert a csapat, az arca ragyogott.

-          Na, milyen volt?

-          Piszok hideg.

-          De a meccs!?

-          Ja, jó.

-          Csak jó?

-          Ilyen hidegben nem lehet egy meccset élvezni.

-          Dehogynem! Ha jól játszanak a fiúk, észre sem veszel néhány fok mínuszt.

-          Hát lehet, hogy te nem, de én igen.

-          De azért legközelebb is jössz?

-          Biztos, hogy akarod?

-          Persze, mért kérdezel ilyen hülyeséget?

-          El is felejtetted, hogy itt vagyok. Jóformán egy szót se szóltál hozzám egész idő alatt.

-          Tényleg?

-          Bizony.

-          De nem haragszol, ugye? Egy meccsen nekem muszáj a meccsre figyelni. Félszívvel nem lehet szurkolni.

-          Na igen, meg fél torokkal se ordibálni. Nem maradt semmi hangod, hogy fogsz holnapután dolgozni?

-          Majd holnap rendbe hozzuk. Kis tojássárgája, méz, holnap estére kutya bajom.

És tényleg úgy volt, mintha csak bizonyítani akarná a világnak, hogy az ő hangszálainak meg se kottyan másfél óra üvöltés. 

Végigsimítom az arcát. Megrebben a szemhéja, egy pillanatig azt hiszem, kinyitja a szemét, de nem. Mélyen alszik.