Karácsony
előtti zsúfoltság a szupermarket előtti parkolóban. Sehol nincs hely, már
háromszor jártam körbe, hátha valaki épp kiállni készül és lesz helyem. Végre
megvan, pakolnak be a csomagtartóba, az autóból kérdezem, hogy elmennek-e.
Igen, bólintanak, szerencsém van, előremegyek, hogy tudjanak kijönni és
kiteszem az indexem jobbra. Ez abban a helyzetben azt jelenti, szeretnék betolatni.
Az autó kiáll, épp elférnek mellettem, a sebességváltóm már hátramenetben, és
mikor nyomnám a gázt, nagy iramban próbálja elfoglalni nehezen megtalált
helyemet egy pasi. Kicsit hátratolatok, jelzem, hogy ejnye-ejnye, ez nem volt
szép dolog, ő meg fölényesen széttárja a kezeit. Mintha azt mondaná, aki mer,
az nyer. Menj a fenébe, gondolom, és már mennék tovább az újabb körökre, amikor
kiderül, hogy az emberemnek harmadik próbálkozásra sem sikerül beállnia. Végül
otthagyja. Siker, mondom magamban és egyből beállok. Két hellyel arrébb látom az
ürgét ugyanúgy várni, két bevásárlókocsinyi cuccot fognak majd bepakolni, amíg betolathat,
feltéve, ha tud. Mögötte feltorlódtak az autók, dudálnak is rendesen. Várj csak
barátom, megérdemled.
Listával
a kezemben gépiesen pakolok mindent a bevásárló kocsiba. Ez már a negyedik nap,
a negyedik sorban állás, egy pénztárosnő már negyedik alkalommal kíván kellemes
ünnepeket. Lehet ugyanaz, aki tegnap? Vagy tegnapelőtt? Fogalmam sincs, csak
arra emlékszem, hogy mindig kedvesen mondják, én viszont kívánom mosolyogva,
pedig már tele van a hócipőm.
Bedobálok
mindent az autóba, egy hajléktalan szerencsére ott terem, most nagyon örülök
neki. Kétszer annyi pénzt kap, mint máskor, most segít is nekem, mert visszaviszi
a bevásárlókocsit. Mindketten jól járunk. Nagy sóhaj szakad ki belőlem, végre
vége a bevásárló napoknak, a sütés meg a főzés ehhez képest semmiség. Ki kell
jönnöm a parkolóból, ami szintén egy bűvészmutatvány lesz. Kocsisor újra, meg
kell állni állandóan, mert valaki kiáll, egy másik meg beáll, zenét hallgatok
közben, de figyelni kell, nem szeretném karácsonyi ajándékként összetörni az
autót. A legrövidebb kivezető utat választom. Ott észnél kell lenni, a jobb kéz
szabály miatt nekem van elsőbbségem, de ezt ebben a parkolóban nem szokták
betartani. Lassan megyek most is, persze senki nem ad elsőbbséget, végül elfogy
a türelmem és elindulok. A szokásos mutogatás a fékezésre kényszerített
autóból, majd amikor odanézek, felismerem az emberemet. A férfit, aki nem
tudott beállni a parkolóba. Ez nem csak
vezetni nem tud, a kreszt sem ismeri, de visszamutogatni nem is tudok, beállok
a sávomba a lámpa elé. Jókedvem lesz, ide most legalább egy hétig nem kell
jönnöm, a felejtendők közé került az affér is, amikor hirtelen megáll
mellettem. Lehúzza az ablakát, jelzi, mondani akar valamit. Biztos bocsánatot
akar kérni, lehúzom az ablakomat én is, mosolygok, meg fogok neki bocsátani a szemétségért
és a tudatlanságért, jön a karácsony, a szeretet ünnepe, ne váljunk el
haraggal. És akkor ordít a megalázott férfiasság egy hatalmas hová sietsz
nyanyát, amire én csak egy kellemes ünnepeket tudok mondani, mert az utóbbi
napokban ez a mondat hagyta el a számat leggyakrabban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése