Most van Takács Zsuzsa születésének nyolcvanadik évfordulója.
A csillaggal jelzett sorok az ő verseiből vett idézetek.
Fekszik a bokor alján és vacog.*
Csak foltokat lát. Fél-világtalan
Szeme a zárt kapu négyszögén csügg.
Valakit vár még a kivert kutya.
Félárnyékon is átsütő arcot,
Fényt a kínnal összetákolt képen,
Mely ismerős, az övéiből egy
S való legyen, ne puszta vízió.
Nincs, aki segítene, mégis vár
Egy érintésre: langyos ujj legyen.
Egy hangra, mely övéitől való.
De csak lézengő árnyak mindenütt.
Nem lát köztük gazdát, pártfogót. Csak
A Vak Remény tudja, hogy látni fog.*
Kertben, ősszel
A hűvösödő árnyak közt a csöndben,
a kertben már semmi sem ugyanolyan.
A hervadás illata mindennél szebb,
és a romok alakja kápráztató.
Formák, színek, árnyalatok: csupa tánc.
-- Így múlunk el mi is az időben,
féligazság vív meg most a teljes
hamissággal -- mormogta magában.
Visszavonulva nézett a múltba és
végiggondolta újra életét.*
Ő nem hajított követ a napba
csak azért mert nem állta tekintetét,
és nem rakott fészket a madaraknak
csak azért mert nem tudott repülni.
Volt egy lángja, ami gondolkozott
s értette a kövek bölcsességét is.
Az éj fényei közt csak e láng tudott
suhanni ilyen furcsa némaságban.
Tapintanunk kell őt, ki előttünk áll:
nincs gyűlölet nem gyűlölő szívében,
nincs árulás nem áruló szívében.
Az érzékszervek hamvát és hiányát
megtapasztalta újra s mindörökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése