2014. december 11., csütörtök

Szerzői joggal kapcsolatos tájékoztatás (SZTNH)

Mivel a szerzői joggal kapcsolatban teljesen tájékozatlannak éreztem magam, az alábbi levéllel fordultam az SZTNH-hoz:

Az Artisjus ügyfélszolgálata irányított Önökhöz.
Vezetek egy blogot, ahol első közlésű írások is megjelennek.
Szeretném megtudni, valamiféle jogvédelmet, ami összhangban van az internet használat természetével, tudnának-e ajánlani?

Alapos, részletes, számomra hasznos és nagyon érdekes választ kaptam, amit (engedéllyel) szeretnék az idelátogatókkal is megosztani. Hátha tanulságos lesz másnak is.
A levélből kiemeltem azt a részt, amely felhívja rá a figyelmet, hogy a hivatal jogi tanácsadást nem végezhet, csak tájékoztatást adhat:

„Tájékoztatom, hogy a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény 115/I. §-ának d) pontja értelmében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) hatásköre kizárólag a szellemi tulajdonnal, ezen belül a szerzői joggal kapcsolatos tájékoztatás nyújtására terjedhet ki, ennek megfelelően az SZTNH Szerzői Jogi Főosztálya jogi tanácsadást nem végezhet. Az SZTNH állásfoglalása az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készült, hivatalos jogértelmezés alapjaként nem kezelhető.

  
SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA
SZERZŐI JOGI FŐOSZTÁLY


SZJF-129-1/2014

Tisztelt Fűri Mária!

Köszönettel fogadtam elektronikus levélben történt megkeresését, amelyben az Ön által vezetett blog kapcsán felmerülő szerzői jogi jogvédelem iránt érdeklődött.

Elöljáróban tájékoztatom, hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szjt.) 1. §-ának (2) bekezdése alapján szerzői jogi védelem alá tartozik - függetlenül attól, hogy e törvény megnevezi-e - az irodalom, a tudomány és a művészet minden alkotása. Ilyen alkotásnak minősül különösen: a) az irodalmi (pl. szépirodalmi, szakirodalmi, tudományos, publicisztikai) mű.

A szerzői jogi védelem azokat az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat védi, melyek egyéni, eredeti jelleggel rendelkeznek [Szjt. 1. §-ának (1) és (3) bekezdése]. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől [Szjt. 1. §-ának (3) bekezdése]. A védelem automatikusan, a mű keletkezésével, a törvény erejénél fogva jön létre, nincs tehát regisztrációhoz, bejegyzéshez kötve [Szjt. 9. §-ának (1) bekezdése].

Az egyéni, eredeti jelleg azt jelenti, hogy a műnek közvetlenül alkotójától származó, önálló, az alkotó személyi jegyeit magán viselő szellemi teljesítménynek kell lennie. Ahhoz azonban, hogy egy alkotás védelemben részesüljön, nem kell megfelelnie sem különleges esztétikai, minőségi feltételeknek, sem mennyiségi tényezőknek.

A védelem az alkotás - mint jogi tény - létrejöttével automatikusan keletkezik. Ez azt jelenti, hogy a védelemnek semmilyen formális követelmény teljesítése (például nyilvántartásba vétel) nem feltétele.
A szerzői jogi védelem ugyanúgy megilleti az internetes napló vagy blog formájában készült műveket, mint a nyomtatásban megjelent alkotásokat, ugyanis a védelem keletkezése nem függ formai követelményektől, sem a megjelenéstől. Az internetes napló csupán az alkotás nyilvánosságra hozatalának egy sajátos formája.

Amennyiben a blog tartalmát Ön állítja össze, szerkeszti, még egy fontos körülményre kell kitérnem, ez pedig a gyűjteményes mű fogalma. A már szerzői védelmet élvező egyes naplóbejegyzések egyéni, eredeti jellegű összeválogatása, elrendezése, szerkesztése - mint önálló szellemi teljesítmény eredménye - szintén szerzői védelmet keletkeztet, amelyet (mint külön gyűjteményes művet) is véd szerzői jog.

Az Szjt. 7. §-ának (1) bekezdése ezt így fogalmazza meg:
Szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy szerkesztése egyéni, eredeti jellegű (gyűjteményes mű). A védelem a gyűjteményes művet megilleti akkor is, ha annak részei, tartalmi elemei nem részesülnek, illetve nem részesülhetnek szerzői jogi védelemben.
 ...

 Bízom benne, hogy tájékoztatásom hasznos volt az Ön számára.
   
Üdvözlettel, 
dr. Zugh Kinga 

szerzői jogi ügyintéző

1 megjegyzés: