Eloltom
apró fényeit a mozgó sejtrengetegnek.
A
kényszerű idő esőázott fáiból
csinálok
deszkakerítést a beálló estnek,
hogy
nyugalmas legyen.
Gyújtsátok
fel hát a sok gyertyát
a
színes mozaik mögött, mert inal a kedvem!
(Úgy
hajtom kézzel az óra nehéz vasmutatóját,
Mint
árus a vásári cukorhabot forgatja.)
Mennyi
haszontalan eső!
Nagy
tárlóikba fogattal sem mennek a cseppek:
csak
ülök szemben veletek, kik sorstársaim vagytok, ha kell, s kikért
nappal
marokba fogom akaratom
ingó
gyerektömegét.
Bujdosó
gondolattal akkor koccanni látok
gyors
vasborzalmat tüzes gyilkosokkal,
szakadni
olcsó vásznat telt duzzanás felett.
Markom
egyszer vize vesztő őrült tenger,
aztán
okos fejjel áldott
nagy
szemfényvesztő.
Most
mondom, jó nektek, ha a sima tétlenségből
verekedni
mentek!
Debrecen, Egyetemi
Élet 1970. október 13. 3. szám
Emlékeim szerint jó kis újság volt ez!
VálaszTörlésMari és Rajmond, úgy látom, ez nemcsak "nemzedéki ügy", hanem személyes ügyetek is. A meggyújtott gyertyák irodalmi létetek hátterét is megvilágítják. Ezzel válnak egyszerre jelentőssé és jelképessé.
VálaszTörlésSándor! Megtisztelő és szemléletes, ami felötlött Benned. A vers keletkezése óta a "színes mozaik" érdekessége megmaradt, szerencsére. Ennek talán tényleg
VálaszTörléslehet értéke. Köszönöm a megjegyzésedet!
Én is köszönöm, Sándor. :) Ami engem illet, nem voltam ott alkotó, csak olvasgattam időnként. :)
VálaszTörlés