Amikor a másik rajz megjelent,
félelmet éreztél. Láttad, hogy más keze munkája, méghozzá nőé. Sok dolog
játéknak indul, és te éjszakánként rajzoltál. Sosem szeretted a szót. Graffiti.
Csodaváró lettél, hogy éjjelről-éjjelre egy négyzetmétert telefess. Mintha valami
kényszerített volna erre. Egyszer írtad oda, hogy nekem is fáj! Egy raktár
salétromos falára, és ott volt mellette a kék rajz, de az övé más volt,
madarakkal teli, mintha ebben a városban még lenne szabadság. Meleg színű
kréták voltak lenn a földön szétszórva, mintha a nőnek hirtelen kellett volna
elhagynia a raktárat. Aztán egy éjjel mégis maradtál. Megszállottan kerested
őt, meg a rajzát, (amit időközben a rendőrök letöröltek, de csak félig.)
csodára vártatok? Bele sem mertél gondolni abba, hogy ő is keresi a választ, és
visszatér a rajzához, akárcsak te a tiédhez. Körbejártad a tömböt és
számolatlanul ittad a sört. Az utcákat róttad, s lopva a falakat bámultad,
kerested madarakat. Egy girhes macska nézett rád bizonytalanul, és te egy
narancssárga szájat rajzoltál. Az egész olyan volt, mintha kettőtök szája
lenne. Az égővörös festék lassan pergett alá, az egész nyugtalan volt,
erotikus. Elképzelted a lányt, akit valójában még sohasem láttál, s másnap ott
volt a rajza a tiéd fölött, az ultramarinok. Aztán megláttál egy duzzadt arcot,
a kezet, amellyel a madarai életre keltek. Kitépett szemöldök, sprőd haj,
hatalmas száj, akár egy medúza. Ő volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése