Mindenki a saját lelkében él? Nem lehetetlen, hogy megtéveszt
a tél. Fogaink között szavak. Szűrt gondolat, kék latyak. Érvényét veszti a
kéj. Azután egy encián radír. Szelektálni tanít. A disszonancia asszociatív.
Mert a tematika nem a cél. Az emlék felhőből nézi, hogy folyik mind erre a
vér. S megtalál éjjel a léten átemelhető
beszéd. Kezek. Aki hiszi, annak nyújtja az ég. Az
értelem immár belemerül a nyelvbe. Mint óceánba a hegyek.
Szertefoszlanak az elvek. Ami utópia volt, mehet! S ami elkezdődött, rögtön
véget ér.
Must
Digitális Kalamáris Kiadó
2015. Szarvas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése