Az
üdülőtelepen még az ötvenes években parcelláztak, olyan pici telkeket osztottak,
hogy épp egy kis faháznak jutott hely, többnyire egy helyiséggel, ha konyha és
fürdőszoba volt, az már a jólétet mutatta. Ráadásul nagyon közel voltak a telkek,
gyorsan el kellett dugni a szomszéd elől, ha a kifogott hal nem érte el az egy
kilót sem. Ettől függetlenül, mesélték az öregek, jó volt a hangulat, átadták a
kerítésen egymásnak a házi pálinkájukat, aztán járt ide-oda a pohár, feledve a
sikertelen napot. Néhányan persze lódítottak, hogy mekkora hal is fő majd
holnap a bográcsban, de azt senki nem hitte el. Időnként aztán híre ment, hogy
a Bartának vagy a Józsinak tíz kilós pontyot sikerült fognia, csodájára is járt
a telep, ki volt akasztva a fára. Szakmai titok volt, ki hol és mivel eteti a
halakat, de inkább a szerencse, mint a tudományos utánajárás hozta meg néha az
eredményt. Aztán panaszkodtak az időjárásra, hol a hidegre, hol a melegre, meg
hogy tiszta a víz vagy épp zavaros, sikerült a kezdő horgászokat teljesen
félrevezetni.
Lassan
aztán kiöregedtek az őslakók, a gyerekeket nem érdekelte a horgászat, kezdték
eladogatni a faházakat, sokszor két telek is eladásra került egymás mellett és
épültek rá a nagyobb házak. Már nem a faluból jártak ki hétvégére az emberek,
hanem a közeli nagyobb városokból érkeztek pihenni vágyók a vízpartra és
építették az új, szép vagy ízléstelen házakat. A horgásztanyából így lett az évtizedek
alatt üdülőtelep. A faladikokat felváltották a motorcsónakok, jöttek a vízisízők
és jetskisek. A hétvégén nagy társaságok töltötték meg a nyaralókat, elindult
egy másfajta élet. Alig-alig vett már itt igazi horgászszenvedélyért házat,
telket valaki. A régi horgásztanyák kis udvarán annak idején nem is volt virág,
az új nyaralók meg versenyeztek, kinek szebb a füve, ki ültet szebb virágokat,
kinek sikerült jobb és nagyobb hajót vennie. Az ősfák nagy részét is kivágták,
eltűnt a régi akác és hárs illata, a környezetbe nem illő fenyők és tuják kerültek
a helyükbe. Ritkán, csak az árnyék kedvéért maradt meg itt-ott néhány nyárfa.
Aztán, ha veszélyessé vált, azt is ki kellett vágni. Csak a folyó maradt a
régi.
A
városi emberek pihenni jöttek, péntek este már szinte mindenki ott volt. Fáradtak
voltak és örültek a hétvégének. Pillanatok alatt összeverődtek a szomszédok, a
pálinkázási hagyomány folytatódott, előkerült a hideg sör, tervezték a
programokat. Aztán jöttek a bonyodalmak. Füvet meg sövényt kellett nyírni,
kapálni meg gyomlálni, állandóan locsolni, ráadásul mindig elromlott valami.
Segítség kellett volna, hogy rendben legyen minden és ne munkával teljen itt is
a hétvége. Mert akkor alig jutott idő
csónakázásra, fürdésre, arra a pihenésre, amiért a nyaralót megvették,
építették.
A
rendszerváltás után a közeli faluban nagyon sokan elvesztették a munkájukat,
különösen a cigány emberek élete kezdett egyre nyomorultabbá válni. Idénymunkát
még kaptak is, de a szegénység az évek alatt lassan tragikussá vált. Aztán rájöttek, az üdülőtelepen lehetne
dolgozniuk, tavasztól őszig. Először csak bekiabáltak a kerítésen, hogy lenne-e
valami munka. És mindig volt. Lali, az egyikük, egy biciklire akasztott ásóval
és gereblyével kezdte, de dolgozott tisztességesen. Elterjedt a híre, neki
érdemes szólni. Mert olyanok is voltak, akik ígérték, hogy jönnek, aztán
belealudtak a péntek esti részegségbe, vagy elkezdték ugyan a munkát, majd egy
kis szünetet meg előleget kérve elugrottak a kocsmába. És aznap már vissza sem
jöttek. Sokan akarták a Lalit, szóltak neki, holnap gyere, le kell vágni a
sövényt. Így, tegezve. Ők hozzá voltak ehhez a tegezéshez szokva, én megalázónak
éreztem. Igen, jövök, válaszolta Lali,
reggel nyolcra itt vagyok, de nincs sövénynyíróm. Nem baj, van itt, csak gyere.
Rendesen megcsinálta, eleinte nem is
tudta, mennyit ér a munkája, ránk bízta. Testes ember volt, hatalmas
munkabírással. Amikor először volt nálunk, kérte, tessék adni egy sört, mert
azt szokták. Lassan kialakult a tarifa, gondolom, egymás között megbeszélték,
mit mennyiért, mert nem bízták már ránk mennyit adunk, megmondták az összeget. Aztán
Lali összeszedett egy csapatot, elvállalta a munkát és megígérte a nyaralóknak,
bízzanak benne, ő majd felügyeli. Valójában
akkor jött létre a vállalkozása. Nem hivatalosan persze, de megalakult a Lali
Kft. Hozzánk továbbra is csak ő jött, onnan ment körbenézni, hogy dolgoznak az
emberei. Akivel nem volt megelégedve, elküldte és hozott helyette mást. Neki
fizettünk, ő meg az embereinek.
Én
sokszor beszélgettem vele, leültünk a teraszon, amikor a sörivás volt, és
mesélt. Három családom van, így mondta, és mind a három iskolába jár. Az
asszony csak éjszakai műszakot vállalt a húsz kilométerre lévő gyárban, oda jár
be biciklivel, azért, hogy napközben tudja a gyerekeket ellenőrizni. Nem tud az
nekik a tanulásban segíteni, a fiúnak nem is kell, mert van esze a tanárai
szerint, ő biztos tovább is megy majd valami szakközépiskolába. A lányok,
folytatta, már lustábbak, rájuk oda kell figyelni. Van egy tanár, akihez járnak
korrepetálásra, amíg tanulnak, az asszony takarít meg vasal a tanár
családjánál. Így ők is jobban haladnak
már, nekik is kell majd valami szakma, én azt akarom, jobban éljenek, mint mi. De iskolaszünetben dolgoznak, amit megkeresnek,
abból azt vesznek, amit akarnak. A lányaim takarítani járnak a faluban, a fiam,
meg látja, itt dolgozik velünk.
A
Lali vállalkozás egyre sikeresebbnek tűnt. Úgy két év telhetett el, amikor a nyaralóba
kiérve, meglepetésünkre Lali egy ócska Ladával és utánfutóval járta körbe a
telepet. Az utánfutón az innen-onnan kapott szerszámai mellett, ott volt a
saját fűnyírója, a motoros kapája, ásók, gereblyék. És elkezdte felvállalni a
munkát. Lett mobiltelefonja is, névkártyája ugyan nem, azzal hivatalossá vált
volna az illegális vállalkozása, de mindenkinek megadta a telefonszámát. A
szervező munkája profibb lett, gördülékenyen folytak a tavaszi kerti munkák.
Az
üdülőtelepen az utóbbi években viszonylag kevés betörés vagy lopás volt.
Persze, ha mégis előfordult, a falubeli cigányokat gyanúsították az emberek, és
a rendőrség is. Pedig nagyon sok magyar ember is él arra mélyszegénységben. Az
utóbbi időben inkább élelmiszert loptak, elvittek mindent, amit a fagyasztókban
találtak. Az italok közül a sör kellett nekik, a márkásabb italok nem érdekelték
őket. Épp a szomszédunkban történt nyár közepén egy ilyen kamra-kifosztás. A
konyhaablakon mászott be valaki és kirámolta a fagyasztót, elvitte a konyhában
talált söröket. A háziak fent aludtak az emeleten, így reggel vették csak észre
az éjszaka történteket. Kihívták a rendőröket, akik végezték a szokásos
munkájukat, összegyűlt az utca népe, és persze mindenki a cigányokra
gyanakodott. Akár a Lali és bandája is lehetett, mondták, ilyenek ezek, nem
ismernek törvényt, ilyen a fajtájuk.
A
betörést követő szombaton Lali nélkül dolgoztak az emberek. Majd a következő
hétvégén, szombat délután jött ki és bár nálunk épp semmi munka nem volt,
behívtuk egy sörre. Láttuk rajta, hogy valami baj van. Aztán lassan megeredt a
nyelve, velünk valahogy mindig közlékeny volt. Hogy a rendőrök a cigány
fiatalokat hallgatták ki, köztük az ő fia is a gyanúsítottak között volt,
mondta. Tagadja a fiú és én nem tudom,
hogy higgyek-e neki vagy nem, tudják milyen rendes kölyök az, már felvették a
szakközépbe, szeptemberben megy a városba tanulni. De a banda akár bele is
rángathatta egy ilyen hülyeségbe. Ezért, ő meg az asszony úgy döntöttek, akár
benne van, akár nincs, ő vállalja magára a betörést. Már volt is bent a
rendőrségen, bevallotta, ő volt a betörő, ne is keressenek más tettest. Mert ha
mégis kiderülne, hogy benne van a fiú, ő azt nem éli túl, akkor oda a szakközép,
meg a szakma, és az ő egész eddigi életének semmi értelme nem volt. Ha
elítélik, leüli, amit kiszabnak rá, az asszony majd kezébe veszi, irányítja a
telepi munkákat. De Lali, szóltam közbe, hogy hihettek magának, be sem fér azon
a kicsi ablakon. Dehogynem, majd meglátja, a rendőrségnek eredmény kell, én meg
itt vagyok eredménynek. Nem tudtunk erre mit mondani.
Attól
kezdve az asszony vette át a Lali szerepét hétvégeken, ő irányította a
csapatot. Egyszer bejött hozzánk, elmondta, hogy Lali előzetesben van, majd
túlélik valahogy ezt is. Szerencsére munkát még kapnak a telepen, kell a pénz
őszre, megy a fiú az iskolába, aztán reméli, néhány év múlva a lányok is
követik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése