Átszendergett hétköznapok
lógnak a szekrények
ásító vállfáin
Kiakasztanék egy vasárnapot
ünneplőbe öltözött szívvel
nem főznék délelőtt
meghallgatnám a misét
Bachban gyönyörködnék
Nyár van és álmodom
pöttyös labdalányokat
hideg folyóm párás meséit
Vízszagú szőke szeleket
fagylaltok csorgó édenét
A napot akarom átölelni
Eső zuhog kobaltkék zápor
jégverte bánatszemek
tajtékzó tengere
Találkoznom kéne a szerelemmel
várni egy régmúlt ölelést
integetni Chopinnak
mazurkafutamok
tengerparti homokján
felőröl az idő
Vágtató percek lovaskatonái
magányódák hullámzó dala
roskatag kunyhók dűlöngő
hallgató titkait kutatom
Én ott vagyok minden robbanó percben
minden szívlüktető zakatolásban
minden festékes álomban
minden összekent vásznon
önmagam látom
Állok a tükör előtt
szelíd arcot látok
gyermeki barna tündértáncot
átmennék a tükör túloldalára
lennék Alice találkoznék
önmagam rejtett csodáival
virágos réteken énekelnék
koszorút fonnék nevetve
felakasztanám egy vén fára
üde füveket hajlítanék
szerelmes ritmusra
fürödnék álmos folyók
lusta vizében
és incselkednék a holddal
De most nyár van
álmos fojtogató nyár
a szeretet is nyaral valahol
konok gyűlöletkövek
sértik meztelen talpam
mennék nyári tarlón
simítva lábammal tüskéit
hajló búzaszemeknek
mondanék mesét inkább
dörmögő malmokkal pörölnék
ahogy telhetetlen garatjukon
lecsúszik az élet magva
Uborka sárgul a kertben
fonnyad mint az öregség
ritkuló hajú hajnalok
fátyolos szemmel üzennek
hétköznapok ásító nyomora
hírek közönye
megölték megint álmaim
Állok a szekrény előtt
mit vegyek fel hogy
vasárnap legyen
és ünnepeljen szívem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése