Nehéz hét után ólmos
fáradtan, agymosottként, érzelmileg kifertőtlenítve huppantam le az ülésre s
csak néztem kifelé a két, egyre keskenyebb kis résen... a színek kifakulva...
"Holnap megyek
vizsgálatra... Viiizs-gááá-laat-ra! Hát nem hallasz??!" - kérdezte
feltűnően türelmetlenül az előttem ülő, fülét a mobilra tapasztva.
Nem..., nem
hallotta, s talán még ő sem a saját hangját - de hisz ordított a busz - a motor
olyan hangos berregéssel küzdött a sebességgel, hogy az már merénylet volt a
hallójáratnak.
A máskor csendes
harmóniában, hang nélkül vagy épp halkan duruzsoló, mostanra azonban valahol
ki-kilazult alkatrészek mérgesen egymáshoz csapódtak, mint asszonyért vívó
lovagok.
A sofőr kereskedelmi
csatornazenére bólogatott.
Fiatalok lazán,
gondtalan-hangosan adták át magukat élménybeszámolóiknak.
Egy kisgyerek
üvöltött bánatában-fájdalmában.
Jobb felső sarkát
kiszabadított plakát vibrált a huzatban idegesen.
A nyitott ablakon át
beszűrődött az utca hűvös, esti moraja... egy autós észveszejtve dudált, egy
mentő sírva elszáguldott...
Zakatolt a fejem...
Hol vannak a gondolataim??
Páran füllhallgató
mögött, védett kis világukban lebegtek... Kerestem az enyémet, jaj, hova
tehettem...
Gomb, nyomás -
zsibbadtan leszálltam a cél előtt.
A hazaúton, a lassú
nyugalomban, a puha csöndben lépegetve, a szívem ritmusára s az éltető levegő
áramlására figyelve egyszer csak újra megtaláltam arcom mögött a saját hangomat
s a színek világomba lopva visszatértek.
MEGÉRKEZTEM...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése