Fűri Rajmond Bármikor tiéd

felütés:

Lépek egyet lépek kettőt
Meglépem a tizenkettőt
Fogom magam tovább lépek
Egész nap csak lépek lépek
Lépek egy körön körözve
Csak a halál léphet közbe

- - - -

D.
Ahogy halottaink
Akiket eltemettünk
Beépül a szerelem
Szín amit nem kevertünk
Csak megjelenik a Színen
Fehér? Piros? ruhában
Akárhol. Itt vagy ott
Talán Amerikában

furim

Bármikor tiéd

Lemegy a Nap, s az este színei
megfakulnak. Mintha bágyadt lenne,
fáradt, imbolyogva keresve ágyát,
hogy pihenjen. Az álom vele
hová bújhat, amikor fénye
olyan átható, és láttat mindent,
mi látható? Vajon szerelme simít
homlokán, a Hold, a csendes,
s küldi ágyába szelíden, hol
árnyékba bújhat, a Föld mögött?

Hidd, hogy neked is visszatér erőd,
amit szétszórtál, mikor a saját
jóság szemedbe tükrözött, és fényét
csillogtatva kérte, hogy légy csak bátran
adakozó. Az örök sugár is pihen,
titkolva a kíváncsiak elől
báját, mi egyszerre izzik,
és volna mégis annyira szelíd,
mint érintés, amely nyugtat,
ha fájdalmasan felsír gyermeke.

A képtárban alvó múzsa festve,
aranykeretben, s a hattyú Zeusz Lédához
simul. A függöny előtt pedig Danaé
látja a kandi pillantást, amelytől
szépsége lesz olyan kívánatos.
Csak álmod s vágyad, amit kérnél,
azt kinn nem láthatod, és pihenésed,
hogy nőhessen újra erőd, ha ott keresnéd,
nem kapod, hisz rejtve van, bár nem sötétben,
mi bármikor tiéd, ha magadba nézel.