Hallod a zajt, ahogy repked, hullámzik,
mint madárraj, amikor az este már
csöndes,
és a fészkek melege biztat, hogy ott a
nyugalom?
Ijeszt a lehetőség, hogy megszűnhet a
hatás,
amellyel büszkén járta az elérhető
zugokat,
csak a válasz elmaradt, ki tudja hová
menekülve?
Változna az erő? A hely lenne egyszerre
más?
Pedig az élet annyi jelet küld, hogy
maradni fog,
legfeljebb a hangokat kezdi majd
megválogatni.
A láthatatlannak nincsen árnya.
Megsemmisült
lény, akinek az élet csacskaság, de annak
aztán komoly!
Őrzi magában, mint emléket, ami
egyszerre nagyon is való.
Érezz, higgy, gondolj, és ha látsz,
marad tennivalód,
megérteni, amit keresni szoksz.
Hibátlanul
néhány dolog övez, és nem biztos, hogy
bemutatkozik.
Amit kaptál, az felmérhetetlen. Gyalog
bejárni
földi kört, s a széllel vitázni, amikor
kezedben
tarthatod puha tenyerét, és a szeme néha
rád tekint?
Ami átvonul fölötted, azt megérintheted.
De, ha akarod,
nézz rá, mint tulajdonodra, amit
legszívesebben eldobnál,
hiszen sajnálat vetette eléd
könyöradományként.
Újrakezdeni sokáig és sokszor lehet.
Fogytával
felkeres a teendő, hogy köszöntsd, s
hogy ő is
megköszönje neked a sort, amelyben nincs
megállás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése