Hivatalos, melyet ostoba sors
Rendelt, és nem a saját választásom.
Gúny nem zavar, s örömöm, ami most
Van: tudjam kimondani, mire vágyom.
Szégyenem hiába áll őrt velem,
Nem használ itt, ha megkésve megbánom.
Lassan bár, de gyarapszik, vagy terem
Naponta új és még újabb látásom.
Csak elhagyatottnak lenni olyan,
Mint mikor a gyerek sír, s baja annyi,
Hogy csak szeretni akar, és rohan,
S mindenki megy dolgára, a jót tenni.
Szokom azért, és csendben is vagyok.
Igéznem lehet, és tágulva termek
Nyílnak elém, s bennük szabad korok
Mélyéből az alakok integetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése