Fűri Rajmond Füzet M-nek

2014. 02. 09.

Kedves M.!

Nekem a rendszeresség jutott eszembe, és az, ami ettől eltér, és ami változatosságot vagy kivételességet hoz a megszokott rendbe. Az egyik egyformaságot jelent, a másik eltérést, mondjuk a megszokottól, a többségtől.

Hirtelen nem tudom, hogy ezzel a jelenségeket mind érintettük volna. Arra gondolok, hogy egy nézőpontból kiindulva ez a két minőség az, amelyet használnunk kell a megfigyelt dolgokat egymástól megkülönböztetve, és, persze, azzal a céllal téve ezt a megkülönböztetést, hogy a leírásuk, a besorolásuk, a számunkra így adódó áttekintésük teljes legyen. Nem lenne jó ugyanis, ha átsiklanánk valami fölött, amit pedig meg kellett volna látnunk, amikor szemléljük a valóságunkat.

Ha tehát rendszeres, megszokott, egyforma és rendkívüli, egyedi, más minőség az, amelyet magunk körül és magunkban is megláthatunk, akkor azt lenne jó velük kapcsolatban tudnunk, hogy mit is jelent számunkra a hasonlóságuk vagy azonosságuk, és mit ér a különlegesség, amikor valamelyiküket ilyennek kellett minősítenünk.

Ahogy a napjainkat két részre osztjuk: úgymint hétköznapokra és ünnepekre.

Még az is lehet, hogy, ma vasárnap lévén, innen jutott eszembe ez a lehetséges kérdés: a megszokott és a váratlan értékének mirevalósága.

Megszokásunk elég sok tud lenni, ami nekem azt juttatja eszembe, hogy ez valami alapvető jelentőségű dolog kell legyen. Mint a Nap reggeli megjelenése az ég alján, majd az esti búcsúja az ég másik oldalán, az ellenkező „végén”.

A kört hogyan lehet ellátni végekkel? Sehogy. Mégis így tartjuk, hogy a Nap járása szerint van egy kezdő pont a látóhatáron, és van egy végpont, ahol este a Nap eltűnik, és a kettő közötti pontjai a látóhatár körének lesznek az egyik irány, ahová nézni fogunk, amikor tájékozódunk, és a másik oldalt pontosan olyannak fogjuk tudni, mint amilyen értéke lehet: ott nem jár nekünk a Nap.

Azért mondom, hogy nekünk, mert a Földnek az Egyenlítőtől számított másik felére eső részén ezek az irányok éppen fordítva használhatóak az ott élők számára, legtöbbször.

Szóval, a napok rendszeresek, amikor hétköznapok, és rendkívüliek, amikor ünnepek.

Nekünk pedig rendszeresen dobog a szívünk, és olykor a rendszeressége kicsit megváltozik, amikor rendkívüli munkájára van szüksége a szervezetünknek.

Ha ezt tekintjük a két minőség közötti különbség jellemzőjének, akkor tehát a rendszeres valami szabályos, valami azonosan előforduló, amelyben a mértékek változatlanok, és a rendkívüli abban más, hogy ezek a jellemző mutatók, ezek a számok megváltoznak, és az állandót felváltja valami új, ami az állandót vagy meg fogja haladni a méretében, vagy annál kevesebbnek fog mutatkozni, azaz az értéke, a mérőszáma fog csökkenni.

Ahogy a testünk hőmérsékletének van egy normális értéke, amely bizonyos határok között számít megszokottnak, azaz rendszeresnek, és az ettől eltérő értékek, akár felfelé, akár lefelé történik az elmozdulás, olyanok lesznek, amelyek figyelmeztetést fognak jelenteni nekünk, hogy tegyük meg a szükséges védelmi eljárásainkat, azzal a céllal, hogy a testünk visszatérhessen a rendszeres hőmérséklete tartományába, mert a hője rendkívülisége olyan változás, amelyet tartósan nem engedhetünk meg.

Lehetséges lenne ezek alapján, hogy a rendszeresség azt jelenti, hogy az életünk számára megfelelő keretek adottak, amelyek nem jelentenek veszélyt az életünkre, ezért a rendszerességet csak folytatnunk kell, ahogy eddig is tettük, és akkor biztosak lehetünk abban, hogy a jövőnk lehetősége nem változott, azaz életünk fennmarad, folytatódik, éspedig a számunkra kedvező módon és feltételekkel?

Lehet, hogy nincs is szükségünk változtatásokra, meglepetésekre, valami másra, mint amit megszoktunk, hiszen ilyen újdonság az említett rendszeres és biztonságos élet lehetőségét is érintheti, és akkor nekünk jó lenne tisztában lennünk ennek a változásnak a következményével, mert erre számíthatunk, miután valami olyan fog történni – vagy már meg is történt - , ami eltér attól a bizonyos rendünktől, amit egyrészt megszoktunk, másrészt amit olyannak is tekinthetünk, mint amely a jövő kiszámíthatóságát lehetővé teszi számunkra?

Lehet, hogy a rendszerességből következtethetünk a jövőre, és ezért fontos a számunkra, míg a különlegesség, a változás, ami az eddigieket valamiben kicsit meghaladta vagy lecsökkentette, az a jövőre vonatkozó számításaink változását fogja eredményezni, és egyben a számításaink megismétlését, valamilyen új következtetést vár el tőlünk, hiszen mások a feltételek, akkor – gondolom erre joggal gondolhatunk, azaz ezt joggal várhatjuk így – a fejlemények alakulása is meg kell, hogy változzon, és az lesz nekünk a dolgunk, hogy ezt a változást fel tudjuk mérni, természetesen azért, hogy megállapíthassuk, hogy az új körülmény mennyire lesz számunkra kedvező az új keretek alapján, illetve lesz-e szükségünk a beavatkozásra, azért, hogy a keveset elegendővé növeljük, a túl sokból pedig elvegyünk, hogy a megszokott körülményeink rendelkezésünkre állhassanak továbbra is, ahogy az a rendszerességünk szerint szükséges lehet, éspedig a jövő belátható idejére?

Akkor egy olyan helyzet látszik körvonalazódni, ha nem csalódom, amely szerint a rendszeres az, amelyből a jövőre vonatkozó következtetésünk lehetséges és biztonságosan számítható, míg a különleges olyannak tűnik, amely ezt a jövő-belátást elrontja, és új értékelésre kényszerít minket, mégpedig olyanra, amely ezt az új fejleményt is figyelembe venni képes, és mintegy besorolja a megszokott jelenségek közé, már abban az értelemben, hogy a szokásos számításoknál az általa képviselt érték is beszámításra kerül, mégpedig a szükséges teendők között az első akár az is lehet, hogy az új érték előfordulásával, mint a rendszeresség részével fogunk számolni, azaz a rendkívülit a rendszeresbe, a megszokottba fogjuk beilleszteni.

Szerintem ez nem uniformizálás, nem valamilyen értéknek a megsemmisítése, hanem egy természetes életfolyamat megnyilvánulása, amely mintául szolgálhat egyéb folyamatoknak is, mint amilyen például a közeg magatartása a különlegesség kezelésével kapcsolatban

Erre még visszatérhetünk, de megemlíthetem, hogy a tudásunk is hasonló módon gyarapodik, bár ott a rendszerességet fel kell cserélnünk a teljes, az ellenőrzöttel teljes tudományos képre.

Amikor valamilyen új eredmény állít feladatot elénk, azzal, hogy a meglévő tudásunkkal való összevetésre késztet minket, akkor kicsit hasonlít a helyzet az említetthez, amiben a rendszerest a különös tette hirtelen újra értékelendővé, mert a jövő belátásának lehetőségét megváltoztatta.

Az új jelenség az egész modellt érinteni fogja, annak a jövőre vonatkozó következtetéseivel együtt, amelyek a modellnek fontos részét képezik.

A tudomány „hógolyója” koherensen tetszik nekünk igazán, amely koherencia a lehetséges kérdésekre adható válaszok elérhetőségét jelenti, egyrészt, másrészt az így használt modell egészlegességét, azaz a belőle levonható következtetéseink egymásnak való megfeleltethetőségét.

Amikor a közeg keretei között kell a rendszerességről és a különlegességről elgondolkodnunk, akkor ott egyének és közösségek rendje és rendkívüli volta fog elénk tűnni, és ezekről szeretnénk ismeretekkel rendelkezni, éspedig itt is a jövő belátására, beláthatóságára figyelemmel.

Ha a közösség a rendszeresség, akkor az egyén az, akinek az illeszkedésével ezt a rendszerességet át kell vennie, el kell fogadnia.

Ha az egyén az, akinek a rendszeresség a jellemzője, vagy ez kell legyen, ami a sajátos jellegét adja, akkor a közösségnek illik hozzá alkalmazkodnia, hiszen mindkét esetben a jövő a tét, amelyet a rendszeresség fog biztosítani.

Nekem az a gyanúm, kedves M., hogy nagy általánosságban közelítve ehhez a kérdéshez, máris érezhető, hogy milyen fontos ügyhöz, milyen lényeges kérdéshez érkeztünk.

Mintha forrósodna a leírtak körül a levegő, pusztán arra a gondolatra, hogy a közösség rendjét egy rendkívüli egyén megbolygathatja, és akkor a beilleszkedésére a közösség és az egyén jövőjét alaposan meg fogja terhelni feladatokkal. Ahogy akkor is sok teendő látszik feltűnni, amikor egy egyén megszokását kívánja a közösség úgy megváltoztatni, hogy valami újat, valami váratlant kíván ebbe a rendbe illeszteni, egészen új helyzetet teremtve így az egyén jövőbeli lehetőségeinek.

Kedves M.!

Egy nagyon unalmas kérdés volt az, amelyen ma elindulni kezdtem, hogy aztán beletenyereljek valami igazán forróba, amelynek teljes áttekintésére, ezáltal pedig a bizonyos forrósága megmérésére sem vállalkozhatom.