Azt mondják a remény a zöld. Mások csúfot űznek. Ahány ember annyi szó
Hullik temető
Falak szélesednek.
Tenger nő. Ember nő. Nő elvesz. Feketeség, fehérség.
Emberi emlékezetből.
Alma finom. Zöldből, sárgából, aranyból, vörös.
Barna öltönyt öltöztet. Emberből
Fogas. Ép szerkezet.
Fiatal bábszínész
Lépik hajó,
Orra kék.
Eltűnnek feketék.
Kicsi hajó fakó égen szörnyek
játszanak körbe fények
Zsinór elszakad. Marad háromszög.
Tűnni télnek. Szél játszik esőt.
Nincs emlékezet. Kicsi ember lépik nagy fenyő, nagy luk,
Dombokból kinéző égnek.
Szarvak ágakból. Bogyó tenyéren szül álmot
Magot kiköpni.
Szaval csend, négyszögek sarokban ülnek. Keresztek elöl.
Át kell jutni kék hegy. Aprókat lép a tél
Tavaszból nyílik nyál, lány siet. Keres álom
Csipkés tető kiált
Utána kap a fáklya átfordul idő kerekén
Kinyúl a tó.
Tábortűz volt az éjjel. Fenekére esik ló
Szalagok szerte-széjjel
Zászlóba botlik a mór
Tegnapi játékból
Kit kell megtalálni?
Hajlékból hál hó.
Takarót nyúlik tó.
Virágének dalol
Tapsikol só
Nyújtózik tenyerén
Dióból
Hó-ösvény mélyedésekben.
Köveket szétrúgni
Lábak alatt
Fej ne lásson keménységet
Koppan táj ütköztet homlokot.
Fák kacagnak
Sír a sál
Elveszett nyakat simogat homok
Csöppen a tó
Ölből eszik valaki
Karéj kenyeret
Álmodik
Gyermekszáj. Tátogat.
Körbe szalad a szél
Sapkákon álom sző lyukat.
(A szöveg válogatás a tenyérnyi magocskák: Kilengés, avagy-e az utolsó tánc 7. könyvből)
Zsuzsa leveléből
VálaszTörlés„… Abszolútig, ahogy tetszik, mikor mindez már együtt, amikor már a mű maga lebontja önmagát vagy azt a környezetet, amiben létezik. Ez a közeg alanyával játszadozik, lényeg, hogy kategorikusan eltaszítja, kiiktatja, nem ad helyet neki élni, érvényesülni. Tükör, amit inkább meg- (vagy inkább, mert máshogy nem megy), széttörnek. Csak az a tükör kell, amiben ki-ki szépnek látsszon.
Pedig nem lehet szép, kérdem, egy lebontott fal megörökítése? Főleg, ha ez a fal, csak imagináció. Amikor a lebontás által épül újjá, kap új életet. Egy érzés, egy forma, egy képlet. Egy új kombináció…”