Táncsics Mihály a sajtószabadságról (részlet - forrás: mek)

Lehet-e mégis eset, hol a cenzúra üdvös?

Az én eszem nem képes olyat gondolni, tehát erről nincs mit szólnom.

Ha látszik is, hogy gyakorlatban vagy inkább a politikai világban néha még a legliberálisabb férfiak is jóváhagyják, midőn egy vagy más vélemény elnyomatik, azért nem következik, hogy a cenzúra azon esetben üdvös; mert ha azon elnyomott vélemény el nem nyomva okozott volna is valami bajt, más részről azon okozott baj nagy tanúságul lett volna, mely tanúság kétségen kívül többet fogott érni, mint az elhárított baj. – Mit a sajtó által a szabad ember vét, azt ugyanazon sajtó által másik szabad ember jóváteszi. – Ha egyiknek véleménye rossz vagy ártalmas, a másiké jó, ez a súlyegyent, a középet örökké fenntartja. – A cenzúra azért sem állhat fenn, mivel amit ma eltilt, holnap vagy holnapután megengedi, tehát nincs igazságalapja. – A cenzornak ha megengednők is a cenzúra hasznosságát, az egész nemzet közt legtudósabbnak, legnagyobb értelműnek kellene lennie, hogy minden munkát igazságosan cenzúráljon, de miként tudhatni meg szabad sajtó nélkül, hogy ő a legtudósabb ember? –

Hogy a vélemény, mit nemcsak a cenzor, hanem sok más is rossznak tart, valóban rossz-e, nem tudhatni meg; csak akkor volna az rossz, ha a társaságnak minden értelmes tagjai annak tartanák; de igazán véve a vélemény nem is lehet magában rossz, mert még nem ártott senkinek, mivel nem volt közölve; sőt közölve sem olyan az, mint valami méreg; mert ez azonnal megöli azt, ki beveszi, de a véleményt ha beveszi is valaki, azért semmi baja sincs. – Nem az veszedelmes a társaságnak vagy kormánynak, mit nyilván kimondunk, hanem az, mit alattomban forralunk, tehát a cenzúra haszontalanság. – Az ember szabad, de szabadságát csak nyilatkozványa és cselekedete által tüntetheti ki; ha ezekben a cenzúra gátolja, nem mondhatja magát szabadnak. – A cenzúra sem földi, sem mennyei boldogságunkra nem szükséges, mert én azt hiszem, az embernem boldog lehet valami meghatározott forma szerinti religio^* nélkül is. Hiszen ehhöz tiszta lelkiesméret és egészség kívántatik csak, márpedig lelkiesméretem nem a religióbul, hanem jó cselekedetembűl ered. Tekintsünk csak körül, az ember nem azért dolgozik, hogy mennyországba jusson és hogy pokolba ne szálljon, hanem mivel természete úgy kívánja, mivel élnie, ruházkodnia s néha mulatnia is kell. – Ha az emberi társaság magának oktalanul cenzúra által eszét meg nem köti, hanem szabadon fejlődik, nem lesz ok félni a veszedelmes könyvektől, mert a kifejlődött, kimívelt emberi ész csak jó könyveket szül, és ha mégis találtatik egy-két gyarló, azokon csak sajnálkodni fog a társaság. A cenzúrának semmi köze a valláshoz; a religio^* dolgában magára kell az embert hagyni, eszének szabad menetelt kell engedni, majd csinál ő magának religiót. De ki is hatalmazott valakit föl, vagy ki tette valakinek kötelességévé, hogy az én mennyei boldogságomrúl gondoskodjék? Hát mire adta volna Isten eszemet, azért, hogy hasznát ne vegyem? – Az egészben, mit vallásnak mondunk, fő dolog a lélek halhatatlansága; erre senki meg nem taníthat, magának az embernek tulajdon ereje által kell azon eszmére vagy igazságra fölemelkedni; szóval én nem képzelhetek esetet, hol nekem a cenzúra akár földi, akár égi boldogságomra segédkezet nyújtana.

http://mek.oszk.hu/06100/06110/html/gmtancsics0002.html