2015. június 24., szerda

Becsey Zsuzsa Rózsaszín nyúl 10. mese (részlet)

Volt egyszer egy nyúl, akit Nyuszinak hívtak.
Nyuszi szeretett egyedül lenni a virágaival, szabadon szárnyalva
gondolataiban.
Nem nagyon beszélt senkihez.
De nem azért, mintha félt volna, hanem csak mert egyszerűen jól érezte magát a virágaival. 
















Ez idővel erősen szemet szúrt a körülötte létezőknek, olyannyira, hogy mindenfélét kitaláltak, csak hogy megkeseríthessék
mindennapjait.
Lételemük volt az effajta cselekvés, hiszen önmagukkal egyébként sem tudtak mit kezdeni.
Örömet így csupán mások szomorításában lelhettek.– Ez a nyúl fenn hordja az orrát, nem jön közénk.
– Sürgősen tenni kell valamit.


Megjelent a Napkút kiadó közreműködésével 2010

1 megjegyzés:

  1. Egyik kedvenc könyvemben, a Rózsaszín nyúlban találkoztam először az agyagvarrással. Először csak tetszettek a 10. mese különös illusztrációi, később jöttem rá, hogy ez egy sajátos, érdekes, új technika.

    VálaszTörlés