2015. június 14., vasárnap

Filip Tamás Sodrás


Az éntérképen eltévedtem – valami
történhetett vele. Egy láthatatlan
kéz talán a világtájakat összekeverte?

Máááj Vééééj – mindig ezt énekeltem –
pedig százezer éve evezem ezt a folyót,
érzem a lapátra fonódó sodrást –
egyenlő erők küzdenek.

Arany Lélegzetnek hívják a házat,
ahova tartok. Egyetlen szobája van,
egy szék, egy ágy, egy asztal.

Hívogat, hogy megfulladjak benne,
önkívületben lapátolok, hogy még
időben odaérjek, a levegőm fogyni kezd,
mégis egyre messzebbre vagyok tőle –

Az nem lehet, hogy nem ott halok meg.



forrás dokk

1 megjegyzés:

  1. Szerettem ezt a verset, és emlékeim szerint érdekes Nagyítózása volt. És most nagyon "idepasszol", a most feltett versek közé.

    VálaszTörlés